2. évad 62. fejezet

Na itt is van a rész, remélem, hogy fog tetszeni:)
10 komi, új rész*-* 

                            

Este Dorina kitalálta, hogy menjünk el egy közeli étterembe kajálni, én pedig felöltöztem, és csináltam magamnak valami normális kinézetet, majd elindultunk. Vacsi után nem mentünk rögtön haza, sétáltunk még egy nagyot a környéken, miközben jót beszélgettünk. Jó volt kicsit kimozdulni a lakásból 2 hét depi után. Mire hazaértünk már 10 óra volt, de megnéztünk még egy filmet a tv-be és csak aztán mentünk aludni.

Reggel, amikor felébredtem, már megszokásból mentem volna a gyerekszobába, amikor eszembe jutott, hogy ma Krisztiánnál aludt Norina. Reméltem, hogy nem volt semmi baj az este. Úgy terveztem, hogy nem fogom felhívni, és minden erőmmel azon voltam, de végül nem bírtam ki. Kikerestem a telefonból Krisztián nevét, és a konyhába menet már hívtam is. Felültem a konyhapultra és vártam, hogy felvegye.

- Szia. – vette fel pár csörgés után.
- Hello. Norina? – kérdeztem.
- Reggelizik. – felelte.
- Nem volt semmi baj az éjjel? Vagy este?
- Nem. Mi lett volna? Könyörgöm, nem most vigyázok rá először, nem vagyok felelőtlen, tudok vigyázni a saját lányomra. Nem kell ma ellenőrizned minden félórába, nyugi, nem fogok vele semmit csinálni. Este viszem, na, szia. – hadarta el, majd letette.
Tátott szájjal, meglepődve hallgattam végig a kirohanását, reagálni nem volt időm, szinte belém fagyott a szó. A hangja dühösen csengett, és lehet, igaza van, de akkor is, nem én tehetek róla, ő érte el ezt, az ő hibája, hogy bizonytalan vagyok vele.

- Szia. – jött be a konyhába Dorina ásítozva, miközben a szemét dörzsölte. – Van kávé?
Nem igazán figyeltem arra, amit mond, el voltam kicsit bambulva.
- Halo, Viki! – jött elém, és csettintett egyet, mire én megráztam a fejem. – Minden oké?
- Mi? Ja, igen, persze. Semmi gond.
- Biztos? – ráncolta a homlokát.
- Persze. – bólintottam. – Mindjárt csinálok kávét, ülj le.
Dorina kicsit furcsállva nézett rám, de végül csak megrántotta a vállát, és leült az asztalhoz. Én csináltam kávét, és mindenfélét kipakoltam a hűtőből az asztalra, majd elkezdtünk reggelizni.

Krisztián szemszög

Lehet, hogy nem kellett volna így leoltanom Vikit, hiszen örülhetek, hogy egyáltalán láthatom Norinát, de nem tehetek róla, feldühített. Úgy érzem, hogy ellenőrizget, hogy nem szívesen bízza rám Ninát, és ez rosszul esik. Nem értem mit gondol, hogy majd elmegyek bulizni és itt hagyom Ninát, vagy mi? Elhiszem, hogy haragszik rám, meg is értem, de akkor is tudhatná, hogy fontos nekem Nina.

A nagy gondolatmenetemből végül a telefonom csörgése zavart fel. Egyből tudtam, hogy Tomika hív, mert ő állította be magának azt a hülye csengőhangot.

- Mit szeretnél Tamás? – szóltam bele köszönés nélkül.
- A csajok ma elmennek vásárolni, meg mit tudom én. Nem jössz át? Elmehetnénk valahová. Most hívott Orsi, hogy elmondták az interjút, és nem akarok egésznap unatkozni.
- Jó lenne, de nálam van Norina. Gyere át te. Amikor pedig alszik, ustreamelhetnénk kicsit. Na?
- Oké, akkor, ha Linda elment, átmegyek.
- Jól van. – bólintottam.
Elköszöntünk és letettük. Norina érdeklődve nézett rám a nagy szemeivel. Nagyon tündéri, imádom őt.
- Jön Tomika nemsokára. – mondtam neki, ő pedig elkuncogta magát. Fogalmam sincs, hogy megértette-e, de nagyon aranyos volt.
- Kérsz még? – mutattam a kajára amit evett, de mivel választ nem vártam, ezért felé emeltem, de ő fintorogva eltolta. – Már nem vagy éhes? Oké, akkor gyere, felöltözünk.
Felálltam, de közben egy pillanatra se tettem le őt az ölemből, majd bementünk a szobámba. Letettem őt az ágyra, és előkerestem a táskából a ruhát, amit Viki pakolt be neki.

- Norina, kérlek, ne rugdalózz. – szóltam rá, amikor nem engedte, hogy felöltöztessem, de nagy nehezen végül sikerült.
Közben végig azon gondolkoztam, hogy mindjárt itt van Tomika. Kicsit zavar a társasága, zavarban vagyok, feszélyezve a társaságában, mert jó fej velem, próbál segíteni, hogy ne legyek ennyire a padlón. Néha még Vikit hibáztatja, mert, hogy nem tudja, mit akar, de erről így gyorsan lebeszélem. Kicsit lelkiismeret furdalásom van még ez miatt is, mert ha tudná az igazat, biztos nem lenne ilyen velem. Megérdemeltem volna, ha Viki elmondja nekik, de nagyon hálás vagyok, hogy így lett. Nem sokan csinálnák ezt meg…

Viki szemszög

Már alig vártam, hogy végre 1 óra legyen, mert akkor találkozunk a WestEnd előtt Lindával. Sajnáltam, hogy kicsit hidegebb van már, de pár nap és szeptember, szóval ez várható. Az ég is be volt már borulva, de szerencsére nem esett. Remélem, hogy nem is fog. Kerestem a szekrényembe valami elfogadható ruhát, és felöltöztem, majd a kifésültem, sminkeltem kicsit, és kész is voltam.  Fogtam a táskámat, és átsétáltam a vendégszobába, ahol Dorina is pont elkészült.
- Kész vagy? –pillantott rám.
- Aha. – bólintottam. – Mehetünk? – kérdeztem.
- Persze, menjünk.
Előkereste még a táskáját, és kimentünk a szobából. Felvettem a cipőmet és a kis kabátomat, majd elindultunk.

- Sziasztok. – vigyorogva Linda, amikor odaértünk. Adtunk neki egy puszit, és egy ölelést, majd bementünk. – Mizu veled? Rég láttalak. Jó a hajad. – beszélt Dorinához.
Láttam rajta, hogy nagyon jó kedve van, mondjuk neki mostanában mindig.
Dorina elkezdett mesélni, aztán én is csatlakoztam, és nagyon jól éreztük magunkat, miközben körbejártunk minden üzletet. Mindhárman vásároltunk egy csomó mindent, és jól éreztük magunkat. Mint régen. Amikor már kicsit elfáradtunk, beültünk a Starbucks-ba.

- Úgy elfáradtan. – sóhajtott Linda.
- Én is, de tök jó volt kimozdulni kicsit. Élveztem. – mosolyogtam. Igazából a fáradtság most kicsit sem érdekelt. Majd este kipihenem magam.
- Örülök, hogy jó a kedved. – mosolygott rám. – Rád fért egy kis lazulás. Amúgy Dorina, meddig leszel itt?
- Holnapután megyek haza.
- Na, szuper, akkor addig még el kell mennünk, bulizni egyet. Holnap. mit szóltok? – csillant fel a szeme.
- Nem tudom. Hová teszem Norinát?
- Majd Krisztián vigyáz rá.
- Nem biztos, hogy rá fog érni, és ma is nála van.
- Amúgy Viki. – szólt hozzám már kicsit halkabban. - Mi történ? Ne mond, hogy nem jöttetek ki egymással, mert ezt nem hiszem el, hiszen amikor ott voltunk, annyira jól megvoltatok. Mi ez a változás hirtelen?
Sóhajtottam egyet, és lehajtottam a fejem. Szívesen elmondanám neki, de Tomikának nem. Utálok hazudni, főleg Lindának, de muszáj.
- Tényleg ennyi. Nem volt olyan már, mint előtte. Viszont hagyjuk ezt, jó? Ne beszéljünk erről, mert csak elmegy a kedvem.
- Ahj. – sóhajtott, és összeráncolta a homlokát. – Rendben, ahogy akarod, de nekem bármit elmondhatsz. – egyezett bele végül, majd megszorította a kezét, én pedig küldtem felé egy mosolyt.

Ez után már tényleg nem került ez szóba, aminek nagyon örültem. Végül beültünk még a moziba, majd aztán hazafelé vettük az irányt, és megegyeztünk, hogy a holnapi napot még megbeszéljük. Igazából kedvem az lenne hozzá, de nem tudom, hogy Krisztián elvállalja-e Ninát, újra.

Mire hazaértünk már volt fél 6, és fáradtan ültem le a nappaliba, de aztán fel is álltam, hogy elpakoljam a ruhákat, amiket ma vettem.
- Ezeket elpakolom, aztán jövök.– mutattam a táskákra.
- Persze. Szerintem én elmegyek zuhanyozni.
- Rendben. – bólintottam, majd ott se voltam.

Miközben nagyba pakolgattam a szekrényembe a ruhákat, hirtelen csengettek. Gondolom Krisztián hozta meg Ninát, ezért gyorsan leszáguldoztam a lépcsőn, és az ajtóhoz mentem.
- Sziasztok. – köszöntem mosolyogva, majd át is vettem a kezéből, és megpusziltam az én kis tündérkémet.
- Szia. – köszönt halkan.
- Figyelj, lehet egy kérésem? – néztem rá.
- Persze. –bólintott, a szomorú fejével. Rossz volt így látni őt, sajnáltam kicsit. A szemei alatt karikák voltak, kialvatlan volt, és a szeme se csillogott úgy.
- Szóval, holnap elmennék este bulizni Lindával és Dorinával. Tudnál vigyázni Norinára?
Láttam, hogy kicsit meglepődött fejet vág, de nem tudom miért.
- Öhm, nem tudom. Megkérdezem majd Orsit, és felhívlak. – felelte, de olyan bizonytalan volt a hangja, még szomorúbb.
Azt hiszem, hogy az zavarta, hogy én bulizni megyek.
- Jól van. Akkor, majd beszélünk, és köszi. Vagy szeretnél még valamit? – húztam fel a szemöldökömet.
- Nem. – rázta meg lassan a fejét.
- Akkor, szia. – köszöntem el.
Adott egy puszit Norinának, majd szomorúan elment. Én is szomorú voltam, méghozzá nagyon. EZ a párperces beszélgetés, elrontottam az egész napos jókedvemet.