2. évad 68. fejezet

- Tomi, nem is hallottam, hogy bejöttél. – mondta Linda, de nem igazán figyelt rá Tomika, végig engem nézett.
- Krisztián megcsalt? Ezt nem akartátok elmondani? Tudtam, hogy van valami! Nem értem, miért titkoltad el? – hitetlenkedve kérdezgetett, és a fejét is megrázta, majd bejött teljesen a szobába.
- Figyelj, ne avatkozz ebbe bele, jó? – kértem, de éreztem, hogy nem fog ez felett csak úgy elmenni. 
- Micsoda? Hogy kérhetsz ilyenre? Annyira idióta vagyok, én pedig még győzködtelek, hogy beszéljétek meg. Ugye nem fogsz megbocsájtani neki?
Nem válaszoltam neki, ebből rögtön leszűrte, hogy mi a helyzet.
- Ne! Azt ne mond, hogy már megtörtént. Elment az eszed? Nem érdemel meg téged.
- Ezt te nem értheted. Maradj ki ebből.
- Mi az, hogy ezt nem érthetem? – emelte fel a hangját. – Nem akarom, hogy vele legyél. Annyiszor megbántott már, annyiszor láttalak már miatta szomorúnak. Miért kell ez neked? Sokkal jobb lenne mindkettőtöknek nélküle.
- Tomika, most már elég! Azt majd én el tudom dönteni egyedül is.
- Oh, kétlem!
- Édes, most már tényleg hagyd abba. Ne avatkozz ebbe bele. Felnőtt emberek, meg tudják oldani a problémáikat egyedül is. – szólt közbe Linda.
- Ebből most maradj ki Linda! – szólt rá, mire ő kicsit meghökkenve nézett rá.
- Nem! Igaza van. Tomi, kérlek. – álltam fel, és odamentem hozzá. – Ne csináld ezt, jó? Igen, megcsalt Krisztián, de megbánta. Tudom, hogy így van, és azt is tudom, hogy szeret. Ne bántsd őt, rendben? Igazad van, hogy nagyon sokat szenvedtem már miatta, de soha nem voltam még olyan boldog, mint amikor vele vagyok. Adtam neki egy újabb esélyt, és arra kérlek, hogy adj neki te is. Ezek az utóbbi hónapok csak szenvedésből álltak. Olyan nagy kérés, hogy végre boldog akarok lenni? Bebizonyította, hogy megbánta, hogy szeret, és én hiszek neki. Kérlek, a kedvemért, felejtsd el te is.
- Viki, ez nem olyan. Honnan veszed, hogy nem fog előfordulni még egyszer?
- Csak tudom. Érted? Tudom, hogy nem fog előfordulni még egyszer. – bizonygattam, és kérlelően néztem rá.
Elfordította a fejét, sóhajtott egyet, majd bólintott, és magához ölelt.
- Fontos vagy nekem, és én is azt akarom, hogy boldog legyél. Féltelek. Olyan vagy nekem, mintha a kishúgom lennél. – duruzsolta a fülembe.
- Köszönöm, ez nagyon jól esik. Bízz bennem, tudom, hogy jól döntöttem. – néztem fel rá mosolyogva.
- Rendben, ahogy akarod. – mondta végül, majd elengedett, én pedig kicsit megkönnyebbülve fújtam ki a levegőt.

Kicsit megkönnyebbültem, de tudom, hogy úgyse fogja szó nélkül hagyni, csupán a balhé elmarad. Nagyon jól esik, hogy Tomika ennyire próbál védeni, de néha már komolyan túlzásokba esik.
Nem volt itthon sokáig, mert el kellett még mennie, aztán olyan fél 6 fele, mi is indultunk Norinával. Nem akartam nagyon későn hazaérni.

Krisztián szemszög

Nem igazán tudtam magammal mit kezdeni, szinte egész nap. Nagyon unatkoztam. Jó lett volna Vikivel és Ninával lenni, de ma nem ér rá. Furcsa, hogyha sok a dolgom, akkor pihenést szeretnék, viszont a semmittevéstől pedig megőrülök. Nem tudom, mit csináljak, végül felhívtam Orsit, aki épp Tomikával volt. Mondta, hogy menjek el hozzájuk, ha nagyon unatkozok. Nem volt jobb ötletem, ezért végül felöltöztem, lent beültem az autómba, és mentem Orsihoz.

- Szia. – köszönt mosolyogva, amikor beengedett.
- Helló. Mit csináltok? – kérdeztem, miután levettem a cipőmet. 
- Semmi érdekes, Tomika most nincs itt, haza kellett mennie kicsit, de nemsokára jön. – felelte.
- Jah, értem, oké. – bólogattam.
Orsival jól elbeszélgettünk, sokkal jobb volt, mint otthon ülni a gép előtt, vagy hülye filmeket nézni a tv-be, amik kicsit sem érdekelnek. Nemsokára megérkezett Tomika is, és eléggé meglepődött, hogy itt vagyok. Kicsit furcsán viselkedett. Szinte alig szólt hozzám, láttam rajta, hogy valami baja van, amit tulajdonképpen nem értettem.
Rá akartam kérdezni, de nem Orsi előtt, ezért megvártam, hogy kettesbe maradjunk, és csak az után szóltam neki, miután átment egy másik szobába telefonálni.

- Tomi, valami baj van? Furcsa vagy. – ráncoltam a szemöldököm.
- Azon kívül, hogy megcsaltad Vikit?  Nem, nincs semmi. – rázta a fejét, de közben nem nézett rám.
Megilletődve, meglepetten néztem rá. Honnan tudja? Viki megígérte, hogy nem mondja el neki.
- Tomi, én..
- Ne! Nem kell mondanod semmit. Nem érdekel Krisztián. Csalódtam benned, újra. Nem értem, hogy Viki miért bocsájtott meg neked, és csupán az ő kedvéért nem csinálok most semmit, de szívesen bevernék egyet. Ezt jó ha tudod.
- Figyelj, sajnálom. 
- Fura, hogy tőled mostanában csak ezt lehet hallani. Mindig csinálsz valamit, amiért bocsánatot kell kérned.
- Tudom. – bólintottam. – Helyre fogom hozni. Ígérem.
- Nagyon remélem, mert nem akarom már többet szenvedni, látni Vikit miattad. Érted?
- Nem lesz több szenvedés. Nagyon bánom, amit tettem, Viki a legcsodálatosabb lány, akit valaha ismertem, és nem fogom őt többé bántani. Bízhatsz bennem.
- Ez most kicsit nehezen megy, de remélem, hogy így lesz.
 - Így lesz. – biztosítottam, mire bólintott egyet.

Ez után a beszélgetés után kicsit elment a kedvem, mert Tomika újra eszembe hozta az egészet, és attól, mert Viki megbocsájtott, én még mindig nagyon rosszul éreztem magam a történtek miatt. Jó lenne végre elfelejteni, ha végre elmúlna a bűntudat. Igaza volt Tomikának, hogy Viki sokat szenvedett már miattam. Szeretném helyrehozni azt, amit elrontottam, szeretném őket boldoggá tenni, és remélem, hogy sikerülni fog. Semmire nem vágyok jobban, csak, hogy újra visszaköltözhessek hozzájuk, és minden rendben legyen. Ez minden vágyam.

Viki szemszög

Miután megetettem, és megfürdettem Norinát, lezuhanyoztam, és befeküdtem az ágyba, hogy onnan nézzem még kicsit a tv-t, miközben vártam, hogy Krisztián felhívjon. Megígérte, hogy este beszélünk. Remélem, hogy nem felejtette el. A film, amit elkezdtem nézni elég unalmas volt, és már majdnem bealudtam, amikor megszólalt a telefonom.

- Szia. – szóltam bele mosolyogva, miután felvettem.
- Szia. Ugye nem alszol még? – kérdezte.
- Nem, dehogyis. Filmezek, de lehet, megyek aludni nemsokára.
- Aha, értem. Milyen napod volt? Jó volt Lindánál?
- Igen, nagyon. Jókat beszélgettünk.  – mondtam, és azon gondolkoztam, hogyan mondjam el neki, hogy Tomika tudja. – Neked?  - kérdeztem vissza.
- Unalmas, érdekes. Voltam Orsinál, és találkoztam Tomikával.
- Ó, ne! Ugye nem csinált semmit? Ne haragudj, nem akartam neki elmondani, de Lindával beszélgettünk, és meghallotta. Bocsi. – húztam a számat.
- Nem gond. Nem csinált semmit, tényleg, semmi baj.
- Biztos? Nem akarom, hogy megromoljon a kapcsolatotok.
- Persze. Ne törődj ezzel, oké? Az én hibám, majd megoldom. Ne okold magad ez miatt, nem tehetsz erről. Magamnak köszönhetem.

Nem mondtam erre semmit, kicsit hallottam, hogy szomorú a hangja, de igaza van. Tényleg magának köszönheti. Nem akartam erről beszélni, ezért eltereltem a témát valami vidámabbra.
Elég sokáig beszélgettünk, jelentéktelen dolgokról, mindenről, ami az eszünkbe jutott. Közben kikapcsoltam a tv-t is, és csak ráfigyeltem. Olyan volt ez az egész, mint amikor még Nyíregyházán laktam, és órákat beszéltünk este telefonon.

- Akkor holnap? – kérdezte, amikor már készültünk letenni.
- Igen. – bólintottam.
- Jól van, akkor érted megyek fél 5-re. Jó éjt, Viki. Szeretlek.
- Jó éjt, Krisztián. – köszöntem el mosolyogva, majd letettük.

Letettem a telefont az éjjeliszekrényre, aztán kényelmesen befészkelődtem az ágyba. Jó kedvem volt, igazán jól telt ez a mai nap, és tényleg kezdenek helyreállni a dolgok. Boldog voltam.