2. évad 61. fejezet

Na kész, és köszi a komikat az előzőhöz, remélem, hogy ez is fog tetszeni, megint 10 komi, és jön a következő:) 

Két hét telt el azóta, hogy szakítottunk Krisztiánnal, de a fájdalom, amit akkor éreztem, egy kicsikét se tompul, sőt csak felerősödött. Reméltem, hogy az idő múlásával majd kevésbé lesz rossz, de rájöttem, hogy ameddig szeretem, addig ez a fájdalom nem fog halványulni. Mert attól, amit tett, én még mindig szeretem őt, csupán haragszok is rá. Ez nem fog egyik napról a másikra elmúlni, tökéletesen tisztába vagyok vele. Megbocsájtani viszont nem hiszem, hogy megtudnák neki. A bizalom, az teljesen eltűnt, és most már nem fogok a szívemre hallgatni. Akármennyire hiányzik, akármennyire lesz fájdalmas, nehéz, ennek vége. Sok mindenen átmentünk már, hibáztam sokszor én is és ő is, de ez az, amit úgy érzem, hogy ez a kapcsolat már nem bír el.
A legjobban, akit sajnálok, az Norina, mert ő tényleg nem ezt érdemli, ő nem tehet erről, mégis úgy érzem, hogy neki lesz majd később a legrosszabb, mert most még nem igazán érti, mi folyik körülötte, de itt már nem tudok csak rá gondolni.
Krisztián még azon a napon elment tőlünk, hogy elmondtam neki vége. Úgy gondoltam, hogy én megyek el Norinával, mivel ezt a házat mégis csak ő vette, de azt mondta, hogy majd ő elmegy, és végül is könnyebb így. nem szívesen költözködtem volna egy kisgyerekkel, és nem is igazán tudtam volna hová menni. Krisztián pedig a régi lakásába ment, amit szerencsére nem adott el.
Természetesen Krisztián akkor látja majd Norinát, amikor szeretné, mert akármennyire is haragszok rá, nem akarom őt eltiltani a lányától, eszemben sincs. Az se Ninának, se neki nem tenne jót.
Szinte majdnem mindennap eljön hozzá, vagy csak elviszi kis időre. Olyankor nagyon fájdalmas őt látni, látom rajta, hogy ő is szenved, nehezen viseli, eléggé nyúzott, fáradtan néz ki, de ez mind, hogy ide jutottunk az ő hibája. Idővel majd mindkettőnknek könnyebb lesz.
Kicsit bevallom féltem, hogy most majd megint újra haverkodni fog azokkal a srácokkal, de szerencsére eddig semmi jelét nem mutatta ennek. Remélem, hogy később sem jutnak majd az eszébe.
Természetesen a média is megtudta, hogy szakítottunk, és nagyba folytak a találgatások, hogy vajon mi történhetett, de Krisztián még egyszer sem nyilatkozott az üggyel kapcsolatban, és nem is tervezi, pedig Orsi szerint nem lenne rossz ötlet.
A többiek, anya, Tomika, Linda, Juci, Bence, Orsi, és igazából senki nem értette, hogy mi történt közöttünk, hogy szétmentünk, ugyanis megkértem Krisztiánt, hogy ne mondja el senkinek, és én sem fogom. Nem akarom, hogy még jobban megutálják, csalódjanak benne, így ők azt hiszik, hogy csupán nem működött már közöttünk a dolog, ezért közösen úgy döntöttünk, hogy jobb lesz, ha vége. Krisztián igazán hálás volt ezért nekem, de láttam rajta, hogy ettől kicsit sem lett jobban, és nem nagyon bántotta volna, ha megtudják a többiek, viszont engem ez már nem érdekelt. Anyu természetesen örült a dolognak, hogy végre „megjött az eszem”, de azért ő is nagyon furcsállotta, hogy mi ez a hirtelen döntés.
Szívesen elmondtam volna valakinek, jó lett volna kibeszélni magam, de mivel nem akartam, hogy Tomika megtudja, ezért Lindának nem mondhattam el, mert tudom, hogy annyira dühös lenne Krisztiánra, hogy hiába kérem, hogy ne mondja el Tamásnak, akkor is kikotyogja. Azt pedig, hogy Tamás mit csinált volna, elképzelni se tudom, de tuti, hogy nagyon kiverte volna a balhét, azt meg nem akarom.
Egyik nap felhívtam Dorinát, hogy mi lenne, ha feljönne hozzám Budapestre, mivel úgyis nagyon régen beszéltünk már, és Norinát se látta még. Nagyon örült neki, hogy felhívtam, hallottam a hangján, és örömmel egyezett bele, én pedig izgatottan vártam, hogy végre ideérjen.
Éppen Norinával játszottunk közösen a szobájába, amikor csengettek. Felvettem az ölembe, nagyon elemében volt most, így nem mertem otthagyni, majd a bejárati ajtóhoz vettem az irányt, amit szinte feltéptem.
- Úristen, szia. – köszöntem neki vigyorogva.
- Sziasztok. – nevetett, és megölelt, már amennyire tudod Norinától. – Hát ki ez a gyönyörűség? – nézett Ninára. – Megfoghatom? – kérdezte csillogó szemekkel, én pedig óvatosan átadtam neki, majd megfogtam a táskáját, és behívtam közbe a nappaliba. Nem szóltam addig hozzá, ameddig Ninával volt elfoglalva, hagytam, hogy kigyönyörködjék magukat egymásba, és mosolyogva figyeltem őket. Igazán aranyosak voltak.
Dorina sokat változott, a haja feketére volt festve, de nagyon jól állt neki. Eszembe jutott, amikor még a suliba jártunk, és most már egy felnőtt nő. Nagyon furcsa ez, de örülök, hogy attól, mert ritkábban találkozunk, a kapcsolatunk nem romlott meg.
- Nagyon gyönyörű, és aranyos. Úgy sajnálom, hogy nem jöttem el hamarabb. Nagyon örülök, hogy felhívtál. – nézett rám, és kicsit megölelt újra. – Jó téged látni. – súgta a fülembe.
- Téged is, nagyon. Hiányoztál, és ne haragudj. – néztem rá bűnbánóan.
- Ugyan, semmi gond. A lényeg, hogy most itt vagyok.
- Igen, szerintem is. Egyébként nem kérsz valamit? – jutott eszembe, majd felálltam, mielőtt megszólalt volna, és kimentem a konyhába. Pakoltam tálcára 2 poharat, kivettem a hűtőből egy doboz narancslevet, és szereztem az egyik szekrényből egy kis ropit, amit kiszórtam egy tálba, majd visszamentem a nappaliba.
- Na, mesélj. Mi van veled? Krisztián hol van? Dolgozik? – nézett körbe a lakásba, aztán érdeklődve rám, miután visszaültem mellé.
- Mi nem vagyunk már együtt Krisztiánnal. – mondtam halkan, és lehajtottam a fejem, de rögtön fel is emeltem.
- Micsoda? – nézett rám óriási nagy szemekkel. Elnevettem magam rajta, annyira érdekes fejet vágott. – Na, ne nevess. – ütött a lábamra. – Mi történt?
- Igazából sok minden, mióta nem találkoztunk.
- Nem baj, van időnk.
- Szóval, amikor megszületett Norina, egy ideig minden rendben volt, de aztán Krisztián megváltott. – kezdtem el, és elmeséltem neki mindent a balesetig, és, hogy aztán kibékültünk. Érdeklődve hallgatott végig, néha egy-egy kérdéssel közbeszólva.
- Akkor, ha kibékültetek mi történt? Nem értem. – ráncolta a homlokát értetlenül.
- Kiderült, hogy megcsalt. Elolvastam egy sms-t, amit lehet nem kellett volna.
- Ne. Ezt nem hiszem. Úristen, komolyan?
- Ühüm. – bólogattam, és elkezdtem piszkálni a pólóm szélét.
- Ez mekkora gyökér. Hogy lehet ekkora idióta?
Dorina teljesen le volt blokkolva, mint aki nem is hiszi el, amit hall. Megértem, én is így voltam, amikor megtudtam. Nem akartam elhinni, hogy ez tényleg megtörténhet.
- Hát ennyi, röviden a sztori. – sóhajtottam, és az ölembe vettem Norinát.
- Nem gondoltam ezt Krisztiánról. Azt hittem, hogy jövök, majd itt minden happy, jól vagytok, erre kiderül, hogy szakítottatok, mert megcsalt. Fhú.
- Hát nem, de mindegy.
- Tomika mit szólt?
- Nem tudja. Senki, csak te. Úgyhogy kérlek, ne is mond el senkinek. Tamás és anyu már akkor dühösek voltak rá nagyon, amikor bulizni járt állandóan, ha ezt megtudnák, nem tudom, mi lenne.
- Persze, értem. – mosolygott. 
- De mesélj, veled mi van? – kérdeztem.
Ez után ő kezdett el mesélni, és érdekes dolgok történtek vele is, jó volt végre kibeszéli mindent, pont úgy, mint régen. Ez után rendeltünk ebédet, majd Nina elaludt, mi pedig folytattuk. Annyi mindenről szó esett, és annyira jó volt. Végre nem gondoltam Krisztiánra, legalább erre a kevés időre, tényleg jól éreztem magam. A szomorú témákat inkább hanyagoltuk, és sokat nevettünk. Közben hívott Linda, hogy nincs-e kedvem elmenni hozzá, de mondtam, hogy itt van Dorina. Meglepődött, de örült, és megbeszéltük, hogy holnap elmegyünk, beülünk együtt, hárman valami kávézóba, aztán vásárolgatunk. Amolyan csajos napot fogunk tartani. Nagyon vártam már.  Felhívtam Anna-t, hogy nem tudna-e eljönni holnap, de sajnos nem ért rá. Csalódott voltam, mert gondolom így lekell majd mondanunk az egész programot, és már hívtam volna fel Lindát, amikor megcsörrent a telefonom.
- Igen? – szóltam bele.
- Szia. – meglepődtem, hogy Krisztián az, hiszen valami ismeretlen számról hívott. Na, mindegy.
- Mit akarsz?
- Csak, hogy elvihetem ma este Ninát?
- Este? Minek?
- Úgy értem, hogy nálam aludhatna, mivel holnap egésznap szabad vagyok. Kérlek.
- Oké, akkor majd gyere érte.
- Jó, 6-ra ott vagyok, holnap pedig majd valamikor hazaviszem. Estefelé.
- Rendben.
- Akkor, szia. – köszönt el, én pedig letettem a telefont.  Semmi kedvem vele társalogni, de tudom, hogy nem szakíthatok meg vele minden kapcsolatot Norina miatt, pedig legszívesebben azt tenném. Nina már mindig össze fog minket kötni..
- Na, mi az? – kérdezte Dorina.
Elmondtam neki a jó hírt, aztán felmentem a gyerekszobába, mivel Norina felsírt. Gondolom felébredt. Megetettem őt, majd Dorinánál hagytam, ameddig én összepakolom a holmiját.

6 előtt pár perccel felöltöztettem Norinát valami normális ruhába, amikor hallottam, hogy nyílt a bejárati ajtó, aztán Krisztián hangját is.
- Megjöttem. – kiáltotta el magát.
Gyorsan fogtam Ninát, és a táskáját, majd lementünk.
- Helló. – köszöntem neki. – Ebbe van minden, ami kell. – adtam át neki a táskát, majd Norinát is.
- Szia, hát te? – nézett a hátam mögé, ahol Dorina támaszkodott az ajtófélfának.
Ő csak megvonta a vállát, majd olyan gyilkos szemekkel nézte. Megráztam a fejem, és visszafordultam Krisztiánhoz. Furcsállva nézett rám, gondolom leszűrte, hogy Dorina tudja, de végül nem szólt semmit.
- Ha valami baj van, hívj fel, és vigyázz rá.
- Oké, értem. nyugi, nem lesz baj.
- Nálad sose lehet tudni. – mondtam gúnyosan, mire csak lehajtotta a fejét.
- Akkor, sziasztok. majd holnap jövök. – köszönt el halkan, hallottam a hangján, hogy rosszul esett neki, amit mondtam, de engem pont nem érdekelt.
Elköszöntem Ninától, adtam neki puszit, majd megvártam, hogy elmenjenek, és becsuktam az ajtó.