5. fejezet

- Mióta érzed ezt? – kérdeztem meglepetten. Nem gondoltam volna, de baromira jól estek ezek a szavak tőle.
- Nem tudom, egy ideje. Nem tudom, mi van velem. Azt tudom, hogy nem akarlak mással látni.
- De már nem mondhatom le. Mindjárt itt van. – mutattam az ajtóra.
- Akkor majd én lemondom. – nevetett. - te csak menj be.
- Na, biztos nem. – tiltakoztam.
- Ugyan már. Nem leszek bunkó. Ígérem. – tette még hozzá gyorsan.
- Hát jó. – egyeztem bele végül, fogtam az üveget, amit hozott és lerúgtam magamról a magas sarkút és becsoszogtam a szobámba. Azt hiszem, hogy most a föld felett rebegtem 2 centivel, és tudtam, hogy nem kéne belebonyolódnunk ebbe, be kellene fejezni még most, de egyszerűen nem tudnám.
  Gergő pár perc után tényleg csengetett, mivel fél 8-ra voltunk megbeszélve. Sajnos nem hallottam mit mond neki Krisztián, de vigyorogva temettem bele a párnába a fejem. Komolyan mondom nem normális. Már csak azt éreztem, hogy leül mellém, aztán magához húz, kibontja a bort, és a 2 pohárba, amit hozott, nekem is magának is tölt.
Csendben ültünk egymás mellett, gondolkoztunk.
- Krisztián.
- Igen?
- Most mi lesz?
- Hogy érted? – nézett rám kérdő tekintettel.
- Hát nyilvánvaló, hogy már vannak köztünk érzelmek. Nem akarok csalódni, szenvedni, szomorú lenni. Én, amikor belementem ebbe, amikor először lefeküdtünk, nem hittem, hogy ez lesz belőle.
- Szakíts Enikővel.
- Mi? Miért? – nézett rám csodálkozva.
- Mert nem akarok a 3. lenni. Unom már, hogy csak akkor vagyok jó neked, ha összevesztek, ha nincs otthon, ha nem ér rá. Nem akarok holmi pótlék lenni. Ha nem szakítasz vele, akkor mi végeztünk.
- Most hülyéskedsz? – értetlenkedett.
- Nem. – ráztam a fejem. – Válasz, ő vagy én. Holnap a Pink-be leszek Fannival, majd gyere és mond meg, hogyan döntöttél.
Láttam rajta, hogy eléggé meglepődött. nem csodálom, én is.
- Rendben. Szakítok vele. – fogta meg a kezem.
- Tényleg?
- Igen. Szeretem őt, nem lesz könnyű, de úgy érzem, hogy kicsivel közelebb állok már hozzád, mint hozzá.
Nem szóltam erre semmit, csak közelebb ültem hozzá, és megcsókoltam.
Éreztem, hogy ez most vagy valaminek a kezdete, vagy valaminek a vége. Hiába mondta azt, hogy szakít vele, nem voltam biztos benne, hogy meg is teszi…

                                                   
 
 - És most akkor mi lesz, ha dobja Enikőt? Együtt lesztek vagy mi? – kérdezte Fanni.
Már a Pink-be voltunk, és csatlakozott hozzánk Tina is. Bence sajnos nem tudott jönni, mert szöveget tanul.
- Nem, nem leszünk együtt. – suttogtam csalódottan, majd fogtam a táskámat és elindultam kifelé a klubból. Nem hiszem el! Ezt nem hiszem el, hogy már megint átvágott. Szó nélkül mentem el mellette és Enikő mellett, kifelé.
- Alíz! – szólt utánam, de nem fordultam meg, csak mentem előre.
Vegyes érzések kavarogtak bennem. Dühös voltam, amiért hittem neki, amiért elhittem, hogy tényleg szakít vele. Csalódott, amiért hazudott. Azt hittem, hogy komolyan gondolta azt, amit mondott nekem.  Legszívesebben jól elbőgtem volna magam, de nem akartam sírni miatta. Nem érdemli meg…
- Alíz, kérlek, várj. – hallottam meg a léptei és hangját magam mögött, miközben vártam a taximra, majd a kezét is megéreztem a sajátomon, de azt szinte rögtön lelöktem magamról.
- Hagyj. – mondtam úgy, hogy rá se néztem.
- Kérlek, ne csináld ezt.
- Mit? – fordultam végre felé. – Mondtam nem? Mondtam, hogy válassz. Választottál, és nem engem. akkor most már hagyj békén.
- Nem akarlak elveszíteni, de egyszerűen nem tudok vele csak úgy szakítani. Nem megy. Ezt nem értheted.
- Igazad van, nem értem. Tudod mit nem értek még? Hogy-hogy lehettem ilyen naiv, hogy megint bedőltem neked. – vágtam hozzá, majd választ se várva beültem az időközbe megérkező taximba, bediktáltam a címet, és el is indultunk.

                                       

Nem tudom miért éreztem ezt, miért éreztem csalódottságot, szomorúságot, hiszen nem kellene. Nem kellene így éreznem miatta. A telefonom szinte szüntelen csörgött, amikor pedig már meguntam kikapcsoltam. Senkivel nem volt kedvem beszélni. A taxi hamar odaért a lakásomhoz, kifizettem és már mentem is fel. Ledobáltam magamról a ruhámat, és beálltam a forró zuhany alá. Nagyon meleg volt, éreztem, ahogy a víz égeti a bőrömet, de akkor se állítottam át. Amikor aztán már tényleg rossz volt, elzártam a vizet, megtörölköztem, felvettem egy kis sortot és toppot, majd befeküdtem az ágyba. Szerettem volna azonnal elaludni, de ma semmi sem úgy alakul, ahogy én szeretném.  Egy csomó ideig forgolódtam, és állandóan csak Krisztiánra tudtam gondolni. A sírás már fojtogatott, ott volt a torkomba a gombóc, de nem akartam sírni. Sose szeretek sírni pasikért, főleg olyanokért, akik nem is érdemlik meg. Krisztián pedig végleg eljátszotta nálam magát. Annyiszor hittem már neki. Annyiszor átvágott már különböző témákban, de eddig nem érdekelt. Azok nem érdekeltek, hiszen akkor nem éreztem iránta semmit. Kb. leszartam, hogy mit csinált mit hazudott ameddig jó volt. Viszont most már nem megy. Nem tudom csak úgy a szőnyeg alá söpörni. Azt hiszem, hogy mi végeztünk már tényleg..
Sokáig forgolódtam az ágyba, majd valamikor hajnalba azt hiszem, hogy sikerült végre elaludnom.