2. évad 65. fejezet

Lassan mentem oda hozzá, és ő még akkor sem emelte fel a fejét, amikor leültem mellé.
- Krisztián. – szóltam neki, és a hátára tettem az egyik kezemet. Amikor meghallotta a hangomat, rögtön felkapta a fejét, és rám nézett.
Az arcán nem láttam mást, csak óriási nagy fájdalmat. Soha nem láttam még őt ennyire kibukva, ennyire szomorúnak. Kicsit meg is sajnáltam.
- Viki. – ejtette ki a nevemet a , de nagyon halkan. Nem is hallottam, csak a szájáról olvastam le.  – Én annyira hülye vagyok. – sóhajtott, és az ajkaiba harapott. Láttam, éreztem, hogy nem éppen keveset ivott.
Nem igazán tudtam erre mit mondani, de aztán ő újra megszólalt.
- Én nem akartam ezt Viki. Nem akartalak elveszíteni. Annyira rossz most ez, és tudom, hogy az én hibám. Annyira haragszok saját magamra.
Ezt mind úgy mondta, hogy majd megszakadt a szívem. Az a harag, ami bennem volt, már talán nem is volt olyan erős. Majdnem elsírtam magam, mert nekem is rossz ez, de végül tartottam magam.
- Sajnálom Krisztián.
- Én is. – bólintott egyet. – Hiányzol Viki. Őrjítően. Nina is hiányzik. Minden, ami veled kapcsolatos.
Szinte szenvedve ejtette ki a száján a szavakat, miközben közelebb csúszott kicsivel, és megfogta a kezemet. Hagytam neki.
- Hiányzik az, hogy reggel az ágyba vigyem neked a kávét, hogy bármikor megcsókolhassalak, a nevetésed, hogy a füledbe súghassam, mennyire szeretlek.
Ezeket mind mélyen a szemembe nézve mondta ki, és eddig bírtam. Éreztem, hogy egy könnycsepp legördül az arcomon, amit gyorsan le akartam törölni, de Krisztián megelőzött.
- Ne sírj miattam, kérlek.
- Nekem is fáj, hogy ez történt. Hogy ezt tetted.
Összeszorította a szemét, elfordult, és az egyik kezébe temette az arcát.
- Tudom. Annyira bánom. Annyira szeretném visszaforgatni, meg nem történté tenni, de sajnos nem tudom. Bármit megtennék azért, hogy megbocsáss. Tudom, hogy nagy kérés, és, hogy eljátszottam az utolsó esélyemet nálad, de tudnod kell Viki, hogy szeretlek, és minden más lenne ez után.
- Én is szeretlek. Mondtam neked múltkor is, de..
 - Viki, kérlek. – szakított félbe, és láttam, hogy szeme könnybe lábad kicsikét, majd egy könnycsepp szaladt végig az arcán.
Annyira esdeklődve nézett rám. Teljesen össze volt törve. Itt előttem, most olyan volt, mint még soha. Annyira fájdalmasak voltak ezek a pillanatok most. Nem tudtam mit csináljak. A szívem azt súgta, hogy adjak neki egy újabb esélyt, hiszen az érzéseim egy kicsit sem változtak, viszont az eszem nem.
- Megbeszéljük máskor, jó? Részeg vagy, holnapra lehet, emlékezni se fogsz erre a beszélgetésre.
- Tényleg? Megbeszéljük?
- Meg. – bólintottam, és letöröltem az újabb könnyáradatomat.
- Ígéred?
- Igen. De most már ne igyál többet. Rendben? – mutattam az előttem levő poharakra, és egy félig üres üvegre.
- Haza akarok menni. – mondta.
- Jó. Gyere. – felálltam, és a kezemet nyújtottam neki, amibe azonnal belekapaszkodott.
Teljesen meglepődtem, hogy egészen normálisan jár, és nem dülöngél, csak kicsit, de az még tűrhető.
- Tomika. – mentem oda hozzá. Épp egy számomra ismeretlen férfivel beszélgetett, de Krisztiánt ismerte, mivel nagyba lepacsiztak, és fel is köszöntötte.
- Igen? – kérdezte, miközben furcsán nézett ránk.
- Hazamegyünk jó? Hazakísérem Krisztiánt.
- Rendben. Ne menjek én is?
- Nem, dehogyis. Maradj csak, minden rendben lesz. – biztattam egy halvány mosollyal.
- Akkor jó. Ha valami van, hívj.
- Nem lesz semmi. A többiektől már nem köszönök el, de mond meg Jucinak, hogy elmentem.
Ő bólogatott, majd elköszöntünk, és magam után húzva Krisztiánt kikértük a kabátjainkat, és beültünk egy taxiba. Bemondtam Krisztián lakásának a címét.
- Feljössz? – kérdezte hirtelen, amikor leállt az autó a lakása előtt. Egész úton csendben volt, nézett ki az ablakon, de közben egy pillanatra se engedte el a kezemet.
- Nem tudom. – húztam a számat.
- Kérlek. – nézett rám.
- Jó, rendben. – bólintottam egy sóhajtás után.
Kifizettem a taxist, majd felmentünk.
- Köszönöm Viki. – fordult felém, amikor felértünk.  – Tudom, hogy még semmi sincs rendben közöttünk, de köszönöm, hogy hajlandó vagy egyáltalán szóba állni velem. Nagyon szeretlek.
Erre csak elmosolyodtam, és bólintottam egyet.
- Na, gyere, feküdj le. – húztam magam után, és bementünk a szobájába. Levette magáról a trikót, és a nadrágot, majd bezuhant az ágyába, és onnan nézett rám.
- Viki. Tudom, hogy elég buta kérés, de nem maradnál itt? Annyira szeretném.
Összeráncoltam a homlokomat, vártam kicsit, majd végül bólintottam egyet.
Nem vetkeztem le, csupán a cipőmet rúgtam le a lábamról, és ruhába másztam be mellé. Hezitált kicsit, gondolom, nem mert lépni, de végül én hozzábújtam, és átöleltem.
- Jó éjt Krisztián, és boldog szülinapot, még egyszer. – suttogtam.
- Így már sokkal jobb, hogy itt vagy.

Reggel annyira furcsa volt felébredni, érezni, hogy magához ölel valaki, és ez a valaki Krisztián. Hátulról ölelt, és a nyakamba szuszogott, amitől végigfutott rajtam a hideg. Nem akartam felébreszteni, mert gondolom eléggé másnapos lesz, úgyhogy hagytam még kicsit, és csak feküdtem, miközben körbenéztem a szobába.
Nem sok minden volt már ebbe a szobába. Krisztián újra áthozta ide a holmiját, de még így is eléggé üres volt, de természetesen a ruhái szétdobálva, és minden más. Nagy rendetlenség volt.
Már egy ideje felébredtem, és azon gondolkoztam, hogy mindjárt szólok neki, de ekkor hirtelen megmozdult, majd elkezdett valamit dünnyögni, amiből egy szót sem értettem.
- Szia. – fordultam felé, miközben felültem.
Furán nézett rám, majd megdörzsölte a szemét, és ő is felült.
- Fáj a fejem. – fintorgott.
- Elhiszem. Tegnap kicsi sokat ittál.
- Kicsit? Ahh.. – elég morcos volt. Kimászott az ágyból, és a szobából is. Gondolom valami gyógyszerért ment, ezért én maradtam ott, ahol vagyok, és ő is nemsokára visszatért egy pohár narancslével a kezében. – Ne haragudj. – nézett rám, majd visszaült.
- Semmi gond. – legyintettem. Tudtam már, hogy milyen, amikor másnapos.
Ez után beállt közénk a kínos csend. Ő a narancslevével foglalkozott, én pedig pont nagyon érdekesnek találtam egy pontot a takaróján.
- Viki, komolyan gondoltad a tegnapit? – szólalt meg hirtelen, és rám nézett. Félelmet láttam a szemében.  – Nagyon szeretném, de csak ha te is, és ha tényleg, komolyan.
- Kell egy kis idő Krisztián. Csalódtam benned, és a bizalmam az irányodba eddig sem volt nagy, most pedig teljesen lerombolódott. Nagyon kell igyekezned, hogy újra visszaszerezd.
- Bármit meg fogok tenni, hogy újra minden olyan legyen, mint régen. Annyi időt kapsz, amennyit csak szeretnél. – bólogatott bőszen.
- Köszönöm.
- Én köszönöm, hogy adsz nekem még egy esélyt. Ígérem, hogy ezt már nem fogom elcseszni.
Letette a poharat a kezéből, és közelebb jött.
- Viszont szeretném, hogy akkor ne beszéljünk erről többet jó? Nem akarok többet erről beszélni. Nagyon szégyellem magam ez miatt, és csak tényleg akkor próbáljuk meg újra, ha eltudod ezt felejteni. Menni fog ez Viki?
- Én se akarok erről beszélni. Szeretnék végre boldog lenni. – mondtam, és lehajtottam közbe a fejem.
- Minden erőmmel azon leszek, hogy azzá tegyelek. Senkinél nem szeretlek jobban.
Felemelte a fejemet, adott egy kis puszit, és magához ölelt, én pedig átkaroltam a derekát. Nem akartam sírni, és most szerencsére sikerült is visszatartanom a könnyeimet. A pillanatot a telefonom csörgése zavarta meg.
Elengedtem Krisztiánt, és gyorsan megkerestem. Csak anyu hívott, hogy mikor megyek Nináért.
- Azt hittem, hogy Annánál van. – mondta Krisztián.
- Anyu volt nálam, és elvitte őt, és nemsokára megyek érte, szóval megyek haza. Kicsit rendbe hozom magam.
- Nem mehetek veled? – kérdezte, mire elnevettem kicsit magam.
- Ne haragudj, hogy ezt mondom, de nem igazán látnak anyuék szívesen.
- Tudom. – vont vállat. – De én szeretnék menni.
- Hát oké, tőlem gyere. Aztán majd ne nekem panaszkodj, ha anyu be fog szólogatni.
- Rendben. – bólintott. – Akkor várj meg, elkészülök.
Szinte még kise mondta az utolsó szót, de már ott sem volt, és bement a fürdőszobába. Ameddig vártam rá, leültem a székre, és azon gondolkoztam, hogy vajon helyesen döntöttem-e.
Remélem, hogy igen, és nem fogom megbánni. Szeretem őt, és ezekben a hónapokban csak szenvedtünk mindketten, ezért rosszabb már gondolom, nem lehet. Szerintem eléggé bebizonyította, hogy nagyon megbánta, ami történt, és úgy érzem, hogy jár neki egy utolsó esély. Kicsit még más lesz most az elején, nem fog még visszaköltözni, de az idő múlásával majd minden szépen, lassan helyrejön. Biztos vagyok benne, hogy innentől már minden rendben lesz… 

2. évad 64. fejezet

Sziasztok:) Bocsi, hogy sokáig nem volt rész, de nem volt időm a suli miatt:) Következő rész szerintem pénteken lesz, ha meglesz a 10 komi:)
Egy kérdés. Minden részemre kapok egy Nem tetszik-et, ami nem baj, mert oké, nem tetszik, de akkor legalább leírhatná az illető, hogy mi a baj vele. Köszönöm!
Jó olvasást, remélem tetszeni fog! :) 

A napok és a hetek egyre gyorsabban teltek, és hirtelen azt vettem észre, hogy már november vége van.  Szeptemberben elkezdődött újra az egyetem, ami nagyon nehéz volt Norina mellett, de nem akartam ott hagyni. Le akarok diplomázni.
Közben muszáj voltam keresni magamnak valami munkát is. Krisztián azt mondta, hogy nem szükséges dolgoznom, viszont én semmi esetre sem akarom, hogy engem ő tartson el. Az már más dolog, hogy Ninának miket vásárol, de nekem nem kell a pénze. Sokáig kerestem, újságokat néztem egész nap, a neten is böngésztem, de végül az egyik ismerősöm segített az egyetemről, és most ilyen gyakornokos munkám van az egyik újságnál. Eddig élvezem, és nem kell sokáig ott lennem, Norinára is van időm, csak kicsit kevesebb.
Krisztiánnal továbbra sem terveztem a békülést, de ő továbbra is nagyon próbálkozott, és tűrte, hogy visszautasítom, nem épp a legszebb stílusban. Néha szoktunk beszélni, de csak nagyon kevés ideig, csak amikor találkozunk Nina miatt. Mondjuk egyszer ott volt abba a klubba, amelyikbe én is, egyik este. Ritkán járok szórakozni Norina miatt, és természetesen neki pont akkor kellett ott lennie. Elmondtam neki, hogy szeretem még, de nem hiszem, hogy képes leszek megbocsájtani. Azt mondta, hogy nem igazán akarja ezt elfogadni, és próbálkozni fog, nem adja fel..
 Sajnálom, de kicsit sem érdekel, hogy megbánta. Gondolkozott volna akkor, amikor lefeküdt azzal a ribanccal, és akkor most nem itt tartanánk. Nekem se volt könnyű nélküle, hiszen alig, hogy visszakaptam, rögtön el is vesztettem, pedig azt hittem, hogy most már majd minden rendben lesz.
Nagyon fájt, hogy nem vagyunk már együtt, még mindig sokszor sírva alszok el, de nem tudok neki megbocsájtani. Haragszok, dühös vagyok rá, amiért ezt tette velem. Teljesen összetört..

Tomika szemszög

- Linda!
- Hm? – emelte rám a tekintetét, és kérdő szemekkel nézett rám.
A nappaliban voltunk és filmeztünk. A feje az ölembe, miközben elfeküdt a kanapén.
- Tudod min gondolkoztam?
- Min édes? – kérdezte, és visszafordul a tv felé.
- A Kölykön és Vikin.
- Miért? Mi van velük?
- Nem hiszem el, hogy csak ennyi lenne, amit elmondtak. Már egy ideje ez jár a fejembe. Mindketten látványosan szenvednek, akkor nem hiszem, hogy az lenne a baj, hogy nem működött. Neked nem mondott semmit Viki?
- Nem. – rázta a fejét. – De talán igazad van. – mondta, és felült.  – Viszont nem értem nekem miért nem mondta el akkor. Mindent meg szoktunk beszélni.
- Lehet csak azért, hogy én ne tudjam meg, vagy fogalmam sincs.
- Ah, nem hiszem. – rázta a fejét. – Szerintem csak túlkomplikálod. – mosolyodott el.
- Én úgy érzem, hogy valamit titkolnak előlünk, márpedig én ki fogom deríteni, hogy mi az. – mondtam, és felpattantam a kanapéról.
- Most hová mész?
- Felhívom Vikit, hogy jöjjön el. Amúgy is beszélni akartam vele a Kölyök szülinapjáról. – dünnyögtem, és már hívtam is.
Tök jókedve volt, és azt mondta, hogy épp a városba van, nemsokára itt lesz. Na, szuper.

- Ninát miért nem hoztad? – konyult le a szám, amikor megláttam, hogy egyedül jött.
- Krisztiánnál van ma és Orsival. Este hozza haza.

- Mit szerettél volna Tomika? Miért akartad, hogy eljöjjek? – kérdezte már, amikor a nappaliba voltunk.
- Csak úgy. Van már nem is szabad? – nevettem.
- De-de, persze, csak kicsit furcsa.
- Amúgy tényleg nem csak úgy hívtalak. – vallottam be.
- Hanem? – húzta fel a szemöldökét, és belekortyolt a narancslébe, amit Linda hozott neki, de ő időközben elment, mert hívták telefonon.
- Krisztiánról van szó.
- Jaj, Tomika. Hagyjuk már ezt. – forgatta a szemét. – nem akarok róla beszélni.
- Szeretné, ha ott lennél a szülinapi buliján.
- Nem érdekel, én nem akarok ott lenni. Nem fogok elmenni. – rázta a fejét.
- De miért? Viki, könyörgöm, ne nézz már hülyének. Mi történt?
- Semmi! Elmondtam már. Ennyi, tényleg.
- Ezt akkor sem hiszem el, de mindegy, a te dolgod. Viszont tényleg gyere el a szülinapjára, jó? Kérlek.
Annyira jó lett volna, ha ott lenne, Krisztián biztos nagyon örülne neki. Nem szeretem, amikor össze vannak veszve, mert mindketten depisek, és ez most rosszabb. Sokkal rosszabb, mert egyáltalán nem tervezik a kibékülést. Viki végül annyit mondott, hogy meggondolja, de ne reménykedjek nagyon benne, majd amikor Linda visszatért hozzánk maradt még kicsit beszélgetni, de aztán elment.

Viki szemszög

Nem értem Tomikát. Oké, igaza van, tényleg nem mondtam el neki, de akkor is. Miért zavarja ez őt ennyire? Nem értem miért üti bele az orrát, mindenbe!
Krisztián születésnapjához semmi kedvem. Nem fogok ott vigyorogni neki, miközben legszívesebben a tortába nyomnám az arcát. Nem érdekel mennyire fog neki rosszul esni, hogy nem leszek ott, de nagyon kicsi az esélye, hogy elmenjek.

Nem hiszem el, hogy mégis elmegyek a szülinapjára. Komolyan mondom, megőrültem. Linda és Tomika annyira szerette volna, és egyszer Krisztián is megkért, hogy muszáj voltam. A szekrényem előtt állok, majd kiválasztottam egy ruhát, és kisminkeltem magam. A hajamat egyenesen hagytam leengedve. Tomika jön értem, és velük megyek a helyszínre.
Norinával nincs baj, ugyanis Nyíregyházán van anyáéknál, és majd holnap megyek érte. Nem kell aggódnom, legalább miatta. Idegesen vártam, hogy végre megérkezzenek, majd hamarosan csengettek is.

- Linda, nem hiszem el, hogy belerángattatok ebbe. Semmi, érted, semmi kedvem itt lenni! – nyavalyogtam neki a klub bejáratában.
- Jaj, Viki, túléled. – forgatta a szemöldökét Tomika.
- Nem, egyáltalán nem akartam eljönni!  
- Márpedig itt vagy, úgyhogy nyugi. Buli van! – villantott rám egy vigyort, és kicsit előrébb ment, én pedig elkeseredett arccal néztem Lindára, aki még Tomikán nevetett.
- Tényleg nyugi. Nem lesz semmi baj. Kicsit elleszel, felköszöntöd, aztán egy kicsit maradsz, és ha nem érzed jól magad, akkor hazamész. Nagyon akarta, hogy legyél itt.
- De, ah, Linda, te ezt nem értheted.
- Akkor magyarázd el. – vont vállat.
Sóhajtottam egyet, és csak az után szólaltam meg.
- Mindegy inkább, hagyjuk. Menjünk.
Linda végül nem szólt, csak tényleg elindultunk Tomika után, egyenesen a VIP-be, ahol már elég sokan voltak. Krisztián nem kicsit lepődött, meg amikor meglátott, majd Linda után én is felköszöntöttem.
- Boldog szülinapot. – öleltem meg, de gyorsan el is engedtem, és odaadtam neki az ajándékát.
- Köszönöm. Örülök, hogy itt vagy. Sokat jelent. – villantott felém egy halvány mosolyt, mire én csak bólintottam egyet.
Éreztem, hogy pár szempár minket néz, ami kezdett zavarni, így leültem, és otthagytam.

Ez a dolog, hogy felköszöntöm és maradok kicsit, majd megyek haza nem igazán jött össze.
Meglepő, de egész jól éreztem magam. Persze ez nem Krisztiánnak köszönhető, mert őt az után, hogy felköszöntöttem nem nagyon láttam. Juci viszont nagyon jól elszórakoztatott. Ő is nemrégen szakított Gáborral, így megérti, hogy egyáltalán nem akarok Krisztiánról beszélni, ezért nem is kérdezett róla. Beszélgettünk, táncoltunk és rengeteget nevettünk. Jól éreztem magam, mindaddig, ameddig Tomika nem került elő valahonnan.
- Viki, gyere már. Lola, ugye nem baj, ha elrabolom? – nézett rá, mire ő nevetve rázta a fejét.
- Siess vissza. – szólt utánam.
- Na, mi az már? – kérdeztem tőle.
- Krisztián ki van bukva. Fogalmam sincs mi a baja, de gondolom, köze van hozzád és beszélni akar veled.
- Tamás.. – kezdtem el, de közbe szólt.
- Kérlek.
Olyan szemekkel nézett rám, hogy egyszerűen lehetetlen lett volna neki ellentmondani.
- Jó, rendben. – bólintottam.
- Gyere. – fogta meg a kezem, majd elindultunk, és megláttam Krisztiánt. Egy üres asztalnál ült, kicsit levolt hajtva a feje, a kezébe volt temetve az arca, előtte pedig már elég sok üres pohár.
Furcsállva néztem fel Tomikára.
- Menj oda hozzá, és beszéljetek. A kedvemért. Nem bírom ezt nézni.
Nem mondtam erre semmit, mert úgyse értené meg, így inkább odamentem Krisztiánhoz. 

2. évad 63. fejezet

10 komi, új rész:) 

A szekrényem előtt álltam, és azon gondolkoztam, hogy mit vegyek fel. Régen voltam már bulizni, nincs semmi normális ruhám. Elkeseredett arccal álltam a szekrényem előtt, fehérneműben. Hirtelen semmi nem tetszett, ami ott volt a szekrénybe beakasztva. Nemsokára jön a taxi, és én még sehol sem vagyok.

Egyébként Krisztián délelőtt hívott fel, hogy ráér és tud vigyázni Ninára, nem rég vitt el, így semmi akadálya nem volt a bulinak. Eléggé morcos volt, rossz kedve volt, de mostanában csak így látom. Tudom, hogy nem örül annak, hogy bulizni megyünk, mert mondta Tomikának. Hát sajnálom, én pedig ma jól akarom érezni magam, és teljesen azon leszek, hogy ez így is legyen.

- Kölcsönadod a hajvasalódat? – jött be Dorina a szobámba, ezzel kizökkentve a gondolkodásból. Ráemeltem a tekintetemet, és olyan szép volt. Tegnap vett egy tök jó bulis ruhát, és most az volt rajta. Annyira szép, és vékony. – Mi az? Miért nem öltöztél még fel? – kérdezte értetlenül.
- Mert nem tudom, hogy mit vegyek fel. Egy normális göncöm sincs.
- Jaj, biztos. – forgatta a szemét. – Na vigyázz, majd én keresek neked. –
Eltolt a szekrény elől, és elkezdte nézegetni a ruháimat.
- Ezzel például mi bajod van? – mutatott fel egy fekete, kicsit csillogósabb ruhát. Nem csúnya, nem volt még rajtam soha. Azt hiszem, hogy kaptam valakitől.
- Jól néz ki, de nem hiszem, hogy jól állna, kövér vagyok ehhez. – mondtam fintorogva, ő pedig úgy nézett rám, mint egy hülyére.
- Mond, megőrültél? Nagyon jó alakod van, ne butáskodj! Tessék, vedd fel, majd meglátod te is!
A kezembe nyomta, és mivel tudom, hogy felesleges vele ellenkezni ezért elvettem tőle, és felvettem. A tükör előtt álltunk, és csak néztük a tükörképünket. Tényleg nem állt olyan rosszul..
- Na, ugye, hogy jól nézel ki. Egyáltalán nem vagy kövér, ezt verd ki nagyon gyorsan a fejedből! Ugyanolyan tökéletes az alakod, mint régen, és irtó jól nézel ki! Hidd el, mindenki rajtad fogja legeltetni a szemét. – nevetett, én pedig kuncogva megráztam a fejem.

Tényleg nem volt olyan rossz, a végén még tetszett is, így teljesen jókedvűen indultunk el a taxival a szórakozóhelyre, ahol már ott várt ránk Linda, Tomikával. Nem tudtam, hogy ő is jön, azt hittem, hogy csak hárman leszünk, de nekem végül is mindegy, engem nem zavar.
Bementünk a klubba, és elfoglaltunk egy üres helyet, majd Tomika elment nekünk italokért.
- Ugye nem gond, hogy jött Tomika? Mostanában annyira kevés időnk van együtt, és tegnap se voltam vele, elhívtam, hogy jöjjön velünk. Nem baj, ugye? – kérdezte meg hirtelen Linda.
- Dehogyis. – kiáltottam oda, hogy meghallja a zenétől.
- Semmi gond. – rázta a fejét Dorina.
- Akkor jó. – mosolyodott el.

Nagyon jól éreztem magam velük, egész este pörögtünk, táncoltunk. Linda inkább Tomikával foglalkozott, de én Dorinával is nagyon jól éreztem magam. Igazán hiányzott már, jó vele bulizni. El is felejtettem, hogy régen mennyire össze voltunk nőve. Igaza volt, még otthon, egy csomó pasi ránk tapadt, de mi mindet lepattintottuk. Ez nem az a pillanat, amikor én pasizni fogok. Nem azért jöttem ide. Nem hiszem, hogy mostanában lesz új kapcsolatom. Egyáltalán nem lennék még arra készen.
Nevetve, és kifulladva ültünk le, és ittunk bele az italunkba.
Tomika és Linda nem igazán buliztak ma, csak voltak maguknak, de nagyon aranyosak. Tulajdonképpen irigylem őket, hiszen mióta együtt vannak, csak egyszer volt egy komolyabb vitájuk, és egy rövid szünet, de minden rendben van velük.

Épp mondani akartam valamit Tomikának, amikor megláttam felénk közeledni egy barnahajú, gyönyörű lányt. Tomikához ment, de sajnos a zenétől nem értettem mit mond. Mit furcsállva néztünk rájuk, de Tomi se értett semmit. A csaj beszélt neki valamit, majd miután Tomika bólintott, odaköszönt nekünk, és már ott sem volt.
- Ez meg mit akart, és ki ez? – kérdezte összehúzott szemöldökkel Linda. Hangjából hallatszott a féltékenység, amin nevetnem kellett, de végül hamar lelohadt a mosoly az arcomról.
- Nem tudom, most látom először. – vágott értetlen fejet. – Kérdezte, hogy én vagyok-e Tomika, és, mondtam igen, és akkor mondta, hogy mondjam meg Krisztiánnak, hogy kereste.  Valami Kinga vagy ki. Viki, te ismered? – nézett rám, de addigra már teljesen leblokkolva ültem.
Ez az a Kinga? Mit keres itt? Miért jött ide, és mit akar Krisztiántól? Az eddigi kedvem azonnal elment. Hirtelen nagyon rosszul lettem, alig kaptam levegőt. Úristen, nem hiszem el. Miért kellett ide jönnie? Hagyja már békén Krisztiánt!
Igazából nem is csodálom, hogy tetszett neki, hiszen annyira széplány. Hosszú barna haja van, igazi modell alkat, pont amilyet Krisztián szeret. Annyira féltékeny lettem, és tudom, hogy nem kellene. Dühös voltam, és nem is tudom igazából milyen érzések voltak bennem. Rosszul voltam.
- Viki, itt vagy? Mi történt? – lengette meg a kezét előttem Tomika.
Nem válaszoltam, csak felálltam, és a mosdó felé vettem irányt. Ott nekidőltem a pultnak, és a tükörbe kezdtem el nézni magam. Észre se vettem, hogy mikor kezdtem el sírni, csak a tükörben vettem észre, hogy patakoznak lefelé az arcomon a könnyek.
Nyílt az ajtó, és Dorina aggódó arcát láttam meg a tükörben.
- Mi történt? Miért akadtál ki ennyire? Ki ez a lány? – kérdegetett, miközben a hátamat simogatta, hogy nyugodjak meg.
- Ő az. – hangom halkan csengett, kicsit rekedten. Nem tudtam beszélni.
- Ki?
- Akivel.. akivel Krisztián …
Nem kellett végig mondanom, azonnal megértette, és szomorúan, megértően nézett rám, majd azonnal magához ölelt.
- Sajnálom. Nyugodj meg. – suttogott a fülembe.
- Nem megy. Annyira fáj.
- Tudom, elhiszem, de akkor is, próbálj meg kicsit megnyugodni. Nem érdemli meg, hogy sírj miatta. – simogatta a hátam.

Nagyon jól esett, hogy Dorina törődik velem, és, hogy itt van, de nem tudod most megnyugtatni. Nagyon rosszul lettem, és haza akartam menni. Kicsit helyrehoztam magam a tükörbe, megigazítottam a sminkemet, felvettem egy mosolyt az arcomra, és kimentünk.
- Jól vagy? –kérdezte aggódva Linda.
- Persze, csak rosszul lettem, már minden rendben, de megyek haza inkább. Nem igazán érzem jól magam.  – fintorogtam.
- De biztos minden rendben?
- Igen Tamás. Kipihenem magam, holnapra semmi bajom nem lesz.
- Akkor jó. Megyünk mi is, vagy szeretnél még maradni? – nézett Lindára.
- Mehetünk tőlem. – bólintott.
- Akkor gyere.
Megfogta a kezét, és elindultunk kifelé, miután megszereztem a táskámat. Fogtunk egy taxit és szerencsére nem volt nagy forgalom a városba, így hamar hazaértünk.
- Biztos jól vagy? – kérdezte meg Dorina már vagy századszorra, amikor épp mentem be a hálószobámba.
- Igen. Lefekszek. Jó éjt, és köszönök mindent. – mosolyogtam rá, majd megöleltem.
- Ugyan már. Ha valami van, csak szólj.
- Persze. – bólintottam, és már mentem ott sem voltam.
Egy gyors zuhany után az ágyba bújtam, és pár perc után aludtam is.

Reggel csengésre ébredtem, és ránéztem az órára, ami már 11-et mutatott. Eszembe jutott, hogy Krisztián délelőttre mondta, hogy hozza vissza Ninát, mivel 1-re megy valahová. Kipattantam az ágyból, és leszaladtam, hogy beengedjem őket.
- Szia. – mosolygott. Úgy láttam, hogy kicsikét talán jó kedve van.
- Sziasztok. – ölembe vettem Norinát, és bementem a házba, ő pedig jött utánam.
- Jó volt tegnap? – kérdezte.
- Aha, szuper. Teljesen addig, ameddig nem jött oda Kinga. – néztem rá, gúnyosan mosolyogva.
- Mi? – nézett nagy szemekkel.
- Téged keresett. Igazán széplány, nem csodálom, hogy nem tudtál neki ellenállni.
Végig gúnyosan beszéltem vele, lazán, hogy azt higgye, nem érdekel a dolog, pedig nagyon fájt a dolog.
- Mit keresett ott? Miért ment oda hozzátok?
- Felismerte Tomikát, és üzent neki veled. Tulajdonképpen nem érdekel. Majd hívd fel, és kérdezd meg.
- Viki, kérlek… - emelte égre a tekintetét.
- Mi van? Tudod mit? Hagyjuk. Köszönöm, hogy vigyáztál Ninára, most már mehetsz. – mondtam neki, és a bejárati ajtóra mutattam.
- Ne csináld ezt. Szeretlek Viki.
- Persze, mond ezt annak, aki elhiszi. Most viszont már tényleg menj el. Szia! – köszöntem el.
Egy ideig nem mozdult, majd sóhajtott egy hatalmasat, beletúrt a hajába, és lassú léptekkel elhagyta a lakást, én pedig könnyes szemekkel néztem utána. 

2. évad 62. fejezet

Na itt is van a rész, remélem, hogy fog tetszeni:)
10 komi, új rész*-* 

                            

Este Dorina kitalálta, hogy menjünk el egy közeli étterembe kajálni, én pedig felöltöztem, és csináltam magamnak valami normális kinézetet, majd elindultunk. Vacsi után nem mentünk rögtön haza, sétáltunk még egy nagyot a környéken, miközben jót beszélgettünk. Jó volt kicsit kimozdulni a lakásból 2 hét depi után. Mire hazaértünk már 10 óra volt, de megnéztünk még egy filmet a tv-be és csak aztán mentünk aludni.

Reggel, amikor felébredtem, már megszokásból mentem volna a gyerekszobába, amikor eszembe jutott, hogy ma Krisztiánnál aludt Norina. Reméltem, hogy nem volt semmi baj az este. Úgy terveztem, hogy nem fogom felhívni, és minden erőmmel azon voltam, de végül nem bírtam ki. Kikerestem a telefonból Krisztián nevét, és a konyhába menet már hívtam is. Felültem a konyhapultra és vártam, hogy felvegye.

- Szia. – vette fel pár csörgés után.
- Hello. Norina? – kérdeztem.
- Reggelizik. – felelte.
- Nem volt semmi baj az éjjel? Vagy este?
- Nem. Mi lett volna? Könyörgöm, nem most vigyázok rá először, nem vagyok felelőtlen, tudok vigyázni a saját lányomra. Nem kell ma ellenőrizned minden félórába, nyugi, nem fogok vele semmit csinálni. Este viszem, na, szia. – hadarta el, majd letette.
Tátott szájjal, meglepődve hallgattam végig a kirohanását, reagálni nem volt időm, szinte belém fagyott a szó. A hangja dühösen csengett, és lehet, igaza van, de akkor is, nem én tehetek róla, ő érte el ezt, az ő hibája, hogy bizonytalan vagyok vele.

- Szia. – jött be a konyhába Dorina ásítozva, miközben a szemét dörzsölte. – Van kávé?
Nem igazán figyeltem arra, amit mond, el voltam kicsit bambulva.
- Halo, Viki! – jött elém, és csettintett egyet, mire én megráztam a fejem. – Minden oké?
- Mi? Ja, igen, persze. Semmi gond.
- Biztos? – ráncolta a homlokát.
- Persze. – bólintottam. – Mindjárt csinálok kávét, ülj le.
Dorina kicsit furcsállva nézett rám, de végül csak megrántotta a vállát, és leült az asztalhoz. Én csináltam kávét, és mindenfélét kipakoltam a hűtőből az asztalra, majd elkezdtünk reggelizni.

Krisztián szemszög

Lehet, hogy nem kellett volna így leoltanom Vikit, hiszen örülhetek, hogy egyáltalán láthatom Norinát, de nem tehetek róla, feldühített. Úgy érzem, hogy ellenőrizget, hogy nem szívesen bízza rám Ninát, és ez rosszul esik. Nem értem mit gondol, hogy majd elmegyek bulizni és itt hagyom Ninát, vagy mi? Elhiszem, hogy haragszik rám, meg is értem, de akkor is tudhatná, hogy fontos nekem Nina.

A nagy gondolatmenetemből végül a telefonom csörgése zavart fel. Egyből tudtam, hogy Tomika hív, mert ő állította be magának azt a hülye csengőhangot.

- Mit szeretnél Tamás? – szóltam bele köszönés nélkül.
- A csajok ma elmennek vásárolni, meg mit tudom én. Nem jössz át? Elmehetnénk valahová. Most hívott Orsi, hogy elmondták az interjút, és nem akarok egésznap unatkozni.
- Jó lenne, de nálam van Norina. Gyere át te. Amikor pedig alszik, ustreamelhetnénk kicsit. Na?
- Oké, akkor, ha Linda elment, átmegyek.
- Jól van. – bólintottam.
Elköszöntünk és letettük. Norina érdeklődve nézett rám a nagy szemeivel. Nagyon tündéri, imádom őt.
- Jön Tomika nemsokára. – mondtam neki, ő pedig elkuncogta magát. Fogalmam sincs, hogy megértette-e, de nagyon aranyos volt.
- Kérsz még? – mutattam a kajára amit evett, de mivel választ nem vártam, ezért felé emeltem, de ő fintorogva eltolta. – Már nem vagy éhes? Oké, akkor gyere, felöltözünk.
Felálltam, de közben egy pillanatra se tettem le őt az ölemből, majd bementünk a szobámba. Letettem őt az ágyra, és előkerestem a táskából a ruhát, amit Viki pakolt be neki.

- Norina, kérlek, ne rugdalózz. – szóltam rá, amikor nem engedte, hogy felöltöztessem, de nagy nehezen végül sikerült.
Közben végig azon gondolkoztam, hogy mindjárt itt van Tomika. Kicsit zavar a társasága, zavarban vagyok, feszélyezve a társaságában, mert jó fej velem, próbál segíteni, hogy ne legyek ennyire a padlón. Néha még Vikit hibáztatja, mert, hogy nem tudja, mit akar, de erről így gyorsan lebeszélem. Kicsit lelkiismeret furdalásom van még ez miatt is, mert ha tudná az igazat, biztos nem lenne ilyen velem. Megérdemeltem volna, ha Viki elmondja nekik, de nagyon hálás vagyok, hogy így lett. Nem sokan csinálnák ezt meg…

Viki szemszög

Már alig vártam, hogy végre 1 óra legyen, mert akkor találkozunk a WestEnd előtt Lindával. Sajnáltam, hogy kicsit hidegebb van már, de pár nap és szeptember, szóval ez várható. Az ég is be volt már borulva, de szerencsére nem esett. Remélem, hogy nem is fog. Kerestem a szekrényembe valami elfogadható ruhát, és felöltöztem, majd a kifésültem, sminkeltem kicsit, és kész is voltam.  Fogtam a táskámat, és átsétáltam a vendégszobába, ahol Dorina is pont elkészült.
- Kész vagy? –pillantott rám.
- Aha. – bólintottam. – Mehetünk? – kérdeztem.
- Persze, menjünk.
Előkereste még a táskáját, és kimentünk a szobából. Felvettem a cipőmet és a kis kabátomat, majd elindultunk.

- Sziasztok. – vigyorogva Linda, amikor odaértünk. Adtunk neki egy puszit, és egy ölelést, majd bementünk. – Mizu veled? Rég láttalak. Jó a hajad. – beszélt Dorinához.
Láttam rajta, hogy nagyon jó kedve van, mondjuk neki mostanában mindig.
Dorina elkezdett mesélni, aztán én is csatlakoztam, és nagyon jól éreztük magunkat, miközben körbejártunk minden üzletet. Mindhárman vásároltunk egy csomó mindent, és jól éreztük magunkat. Mint régen. Amikor már kicsit elfáradtunk, beültünk a Starbucks-ba.

- Úgy elfáradtan. – sóhajtott Linda.
- Én is, de tök jó volt kimozdulni kicsit. Élveztem. – mosolyogtam. Igazából a fáradtság most kicsit sem érdekelt. Majd este kipihenem magam.
- Örülök, hogy jó a kedved. – mosolygott rám. – Rád fért egy kis lazulás. Amúgy Dorina, meddig leszel itt?
- Holnapután megyek haza.
- Na, szuper, akkor addig még el kell mennünk, bulizni egyet. Holnap. mit szóltok? – csillant fel a szeme.
- Nem tudom. Hová teszem Norinát?
- Majd Krisztián vigyáz rá.
- Nem biztos, hogy rá fog érni, és ma is nála van.
- Amúgy Viki. – szólt hozzám már kicsit halkabban. - Mi történ? Ne mond, hogy nem jöttetek ki egymással, mert ezt nem hiszem el, hiszen amikor ott voltunk, annyira jól megvoltatok. Mi ez a változás hirtelen?
Sóhajtottam egyet, és lehajtottam a fejem. Szívesen elmondanám neki, de Tomikának nem. Utálok hazudni, főleg Lindának, de muszáj.
- Tényleg ennyi. Nem volt olyan már, mint előtte. Viszont hagyjuk ezt, jó? Ne beszéljünk erről, mert csak elmegy a kedvem.
- Ahj. – sóhajtott, és összeráncolta a homlokát. – Rendben, ahogy akarod, de nekem bármit elmondhatsz. – egyezett bele végül, majd megszorította a kezét, én pedig küldtem felé egy mosolyt.

Ez után már tényleg nem került ez szóba, aminek nagyon örültem. Végül beültünk még a moziba, majd aztán hazafelé vettük az irányt, és megegyeztünk, hogy a holnapi napot még megbeszéljük. Igazából kedvem az lenne hozzá, de nem tudom, hogy Krisztián elvállalja-e Ninát, újra.

Mire hazaértünk már volt fél 6, és fáradtan ültem le a nappaliba, de aztán fel is álltam, hogy elpakoljam a ruhákat, amiket ma vettem.
- Ezeket elpakolom, aztán jövök.– mutattam a táskákra.
- Persze. Szerintem én elmegyek zuhanyozni.
- Rendben. – bólintottam, majd ott se voltam.

Miközben nagyba pakolgattam a szekrényembe a ruhákat, hirtelen csengettek. Gondolom Krisztián hozta meg Ninát, ezért gyorsan leszáguldoztam a lépcsőn, és az ajtóhoz mentem.
- Sziasztok. – köszöntem mosolyogva, majd át is vettem a kezéből, és megpusziltam az én kis tündérkémet.
- Szia. – köszönt halkan.
- Figyelj, lehet egy kérésem? – néztem rá.
- Persze. –bólintott, a szomorú fejével. Rossz volt így látni őt, sajnáltam kicsit. A szemei alatt karikák voltak, kialvatlan volt, és a szeme se csillogott úgy.
- Szóval, holnap elmennék este bulizni Lindával és Dorinával. Tudnál vigyázni Norinára?
Láttam, hogy kicsit meglepődött fejet vág, de nem tudom miért.
- Öhm, nem tudom. Megkérdezem majd Orsit, és felhívlak. – felelte, de olyan bizonytalan volt a hangja, még szomorúbb.
Azt hiszem, hogy az zavarta, hogy én bulizni megyek.
- Jól van. Akkor, majd beszélünk, és köszi. Vagy szeretnél még valamit? – húztam fel a szemöldökömet.
- Nem. – rázta meg lassan a fejét.
- Akkor, szia. – köszöntem el.
Adott egy puszit Norinának, majd szomorúan elment. Én is szomorú voltam, méghozzá nagyon. EZ a párperces beszélgetés, elrontottam az egész napos jókedvemet. 

2. évad 61. fejezet

Na kész, és köszi a komikat az előzőhöz, remélem, hogy ez is fog tetszeni, megint 10 komi, és jön a következő:) 

Két hét telt el azóta, hogy szakítottunk Krisztiánnal, de a fájdalom, amit akkor éreztem, egy kicsikét se tompul, sőt csak felerősödött. Reméltem, hogy az idő múlásával majd kevésbé lesz rossz, de rájöttem, hogy ameddig szeretem, addig ez a fájdalom nem fog halványulni. Mert attól, amit tett, én még mindig szeretem őt, csupán haragszok is rá. Ez nem fog egyik napról a másikra elmúlni, tökéletesen tisztába vagyok vele. Megbocsájtani viszont nem hiszem, hogy megtudnák neki. A bizalom, az teljesen eltűnt, és most már nem fogok a szívemre hallgatni. Akármennyire hiányzik, akármennyire lesz fájdalmas, nehéz, ennek vége. Sok mindenen átmentünk már, hibáztam sokszor én is és ő is, de ez az, amit úgy érzem, hogy ez a kapcsolat már nem bír el.
A legjobban, akit sajnálok, az Norina, mert ő tényleg nem ezt érdemli, ő nem tehet erről, mégis úgy érzem, hogy neki lesz majd később a legrosszabb, mert most még nem igazán érti, mi folyik körülötte, de itt már nem tudok csak rá gondolni.
Krisztián még azon a napon elment tőlünk, hogy elmondtam neki vége. Úgy gondoltam, hogy én megyek el Norinával, mivel ezt a házat mégis csak ő vette, de azt mondta, hogy majd ő elmegy, és végül is könnyebb így. nem szívesen költözködtem volna egy kisgyerekkel, és nem is igazán tudtam volna hová menni. Krisztián pedig a régi lakásába ment, amit szerencsére nem adott el.
Természetesen Krisztián akkor látja majd Norinát, amikor szeretné, mert akármennyire is haragszok rá, nem akarom őt eltiltani a lányától, eszemben sincs. Az se Ninának, se neki nem tenne jót.
Szinte majdnem mindennap eljön hozzá, vagy csak elviszi kis időre. Olyankor nagyon fájdalmas őt látni, látom rajta, hogy ő is szenved, nehezen viseli, eléggé nyúzott, fáradtan néz ki, de ez mind, hogy ide jutottunk az ő hibája. Idővel majd mindkettőnknek könnyebb lesz.
Kicsit bevallom féltem, hogy most majd megint újra haverkodni fog azokkal a srácokkal, de szerencsére eddig semmi jelét nem mutatta ennek. Remélem, hogy később sem jutnak majd az eszébe.
Természetesen a média is megtudta, hogy szakítottunk, és nagyba folytak a találgatások, hogy vajon mi történhetett, de Krisztián még egyszer sem nyilatkozott az üggyel kapcsolatban, és nem is tervezi, pedig Orsi szerint nem lenne rossz ötlet.
A többiek, anya, Tomika, Linda, Juci, Bence, Orsi, és igazából senki nem értette, hogy mi történt közöttünk, hogy szétmentünk, ugyanis megkértem Krisztiánt, hogy ne mondja el senkinek, és én sem fogom. Nem akarom, hogy még jobban megutálják, csalódjanak benne, így ők azt hiszik, hogy csupán nem működött már közöttünk a dolog, ezért közösen úgy döntöttünk, hogy jobb lesz, ha vége. Krisztián igazán hálás volt ezért nekem, de láttam rajta, hogy ettől kicsit sem lett jobban, és nem nagyon bántotta volna, ha megtudják a többiek, viszont engem ez már nem érdekelt. Anyu természetesen örült a dolognak, hogy végre „megjött az eszem”, de azért ő is nagyon furcsállotta, hogy mi ez a hirtelen döntés.
Szívesen elmondtam volna valakinek, jó lett volna kibeszélni magam, de mivel nem akartam, hogy Tomika megtudja, ezért Lindának nem mondhattam el, mert tudom, hogy annyira dühös lenne Krisztiánra, hogy hiába kérem, hogy ne mondja el Tamásnak, akkor is kikotyogja. Azt pedig, hogy Tamás mit csinált volna, elképzelni se tudom, de tuti, hogy nagyon kiverte volna a balhét, azt meg nem akarom.
Egyik nap felhívtam Dorinát, hogy mi lenne, ha feljönne hozzám Budapestre, mivel úgyis nagyon régen beszéltünk már, és Norinát se látta még. Nagyon örült neki, hogy felhívtam, hallottam a hangján, és örömmel egyezett bele, én pedig izgatottan vártam, hogy végre ideérjen.
Éppen Norinával játszottunk közösen a szobájába, amikor csengettek. Felvettem az ölembe, nagyon elemében volt most, így nem mertem otthagyni, majd a bejárati ajtóhoz vettem az irányt, amit szinte feltéptem.
- Úristen, szia. – köszöntem neki vigyorogva.
- Sziasztok. – nevetett, és megölelt, már amennyire tudod Norinától. – Hát ki ez a gyönyörűség? – nézett Ninára. – Megfoghatom? – kérdezte csillogó szemekkel, én pedig óvatosan átadtam neki, majd megfogtam a táskáját, és behívtam közbe a nappaliba. Nem szóltam addig hozzá, ameddig Ninával volt elfoglalva, hagytam, hogy kigyönyörködjék magukat egymásba, és mosolyogva figyeltem őket. Igazán aranyosak voltak.
Dorina sokat változott, a haja feketére volt festve, de nagyon jól állt neki. Eszembe jutott, amikor még a suliba jártunk, és most már egy felnőtt nő. Nagyon furcsa ez, de örülök, hogy attól, mert ritkábban találkozunk, a kapcsolatunk nem romlott meg.
- Nagyon gyönyörű, és aranyos. Úgy sajnálom, hogy nem jöttem el hamarabb. Nagyon örülök, hogy felhívtál. – nézett rám, és kicsit megölelt újra. – Jó téged látni. – súgta a fülembe.
- Téged is, nagyon. Hiányoztál, és ne haragudj. – néztem rá bűnbánóan.
- Ugyan, semmi gond. A lényeg, hogy most itt vagyok.
- Igen, szerintem is. Egyébként nem kérsz valamit? – jutott eszembe, majd felálltam, mielőtt megszólalt volna, és kimentem a konyhába. Pakoltam tálcára 2 poharat, kivettem a hűtőből egy doboz narancslevet, és szereztem az egyik szekrényből egy kis ropit, amit kiszórtam egy tálba, majd visszamentem a nappaliba.
- Na, mesélj. Mi van veled? Krisztián hol van? Dolgozik? – nézett körbe a lakásba, aztán érdeklődve rám, miután visszaültem mellé.
- Mi nem vagyunk már együtt Krisztiánnal. – mondtam halkan, és lehajtottam a fejem, de rögtön fel is emeltem.
- Micsoda? – nézett rám óriási nagy szemekkel. Elnevettem magam rajta, annyira érdekes fejet vágott. – Na, ne nevess. – ütött a lábamra. – Mi történt?
- Igazából sok minden, mióta nem találkoztunk.
- Nem baj, van időnk.
- Szóval, amikor megszületett Norina, egy ideig minden rendben volt, de aztán Krisztián megváltott. – kezdtem el, és elmeséltem neki mindent a balesetig, és, hogy aztán kibékültünk. Érdeklődve hallgatott végig, néha egy-egy kérdéssel közbeszólva.
- Akkor, ha kibékültetek mi történt? Nem értem. – ráncolta a homlokát értetlenül.
- Kiderült, hogy megcsalt. Elolvastam egy sms-t, amit lehet nem kellett volna.
- Ne. Ezt nem hiszem. Úristen, komolyan?
- Ühüm. – bólogattam, és elkezdtem piszkálni a pólóm szélét.
- Ez mekkora gyökér. Hogy lehet ekkora idióta?
Dorina teljesen le volt blokkolva, mint aki nem is hiszi el, amit hall. Megértem, én is így voltam, amikor megtudtam. Nem akartam elhinni, hogy ez tényleg megtörténhet.
- Hát ennyi, röviden a sztori. – sóhajtottam, és az ölembe vettem Norinát.
- Nem gondoltam ezt Krisztiánról. Azt hittem, hogy jövök, majd itt minden happy, jól vagytok, erre kiderül, hogy szakítottatok, mert megcsalt. Fhú.
- Hát nem, de mindegy.
- Tomika mit szólt?
- Nem tudja. Senki, csak te. Úgyhogy kérlek, ne is mond el senkinek. Tamás és anyu már akkor dühösek voltak rá nagyon, amikor bulizni járt állandóan, ha ezt megtudnák, nem tudom, mi lenne.
- Persze, értem. – mosolygott. 
- De mesélj, veled mi van? – kérdeztem.
Ez után ő kezdett el mesélni, és érdekes dolgok történtek vele is, jó volt végre kibeszéli mindent, pont úgy, mint régen. Ez után rendeltünk ebédet, majd Nina elaludt, mi pedig folytattuk. Annyi mindenről szó esett, és annyira jó volt. Végre nem gondoltam Krisztiánra, legalább erre a kevés időre, tényleg jól éreztem magam. A szomorú témákat inkább hanyagoltuk, és sokat nevettünk. Közben hívott Linda, hogy nincs-e kedvem elmenni hozzá, de mondtam, hogy itt van Dorina. Meglepődött, de örült, és megbeszéltük, hogy holnap elmegyünk, beülünk együtt, hárman valami kávézóba, aztán vásárolgatunk. Amolyan csajos napot fogunk tartani. Nagyon vártam már.  Felhívtam Anna-t, hogy nem tudna-e eljönni holnap, de sajnos nem ért rá. Csalódott voltam, mert gondolom így lekell majd mondanunk az egész programot, és már hívtam volna fel Lindát, amikor megcsörrent a telefonom.
- Igen? – szóltam bele.
- Szia. – meglepődtem, hogy Krisztián az, hiszen valami ismeretlen számról hívott. Na, mindegy.
- Mit akarsz?
- Csak, hogy elvihetem ma este Ninát?
- Este? Minek?
- Úgy értem, hogy nálam aludhatna, mivel holnap egésznap szabad vagyok. Kérlek.
- Oké, akkor majd gyere érte.
- Jó, 6-ra ott vagyok, holnap pedig majd valamikor hazaviszem. Estefelé.
- Rendben.
- Akkor, szia. – köszönt el, én pedig letettem a telefont.  Semmi kedvem vele társalogni, de tudom, hogy nem szakíthatok meg vele minden kapcsolatot Norina miatt, pedig legszívesebben azt tenném. Nina már mindig össze fog minket kötni..
- Na, mi az? – kérdezte Dorina.
Elmondtam neki a jó hírt, aztán felmentem a gyerekszobába, mivel Norina felsírt. Gondolom felébredt. Megetettem őt, majd Dorinánál hagytam, ameddig én összepakolom a holmiját.

6 előtt pár perccel felöltöztettem Norinát valami normális ruhába, amikor hallottam, hogy nyílt a bejárati ajtó, aztán Krisztián hangját is.
- Megjöttem. – kiáltotta el magát.
Gyorsan fogtam Ninát, és a táskáját, majd lementünk.
- Helló. – köszöntem neki. – Ebbe van minden, ami kell. – adtam át neki a táskát, majd Norinát is.
- Szia, hát te? – nézett a hátam mögé, ahol Dorina támaszkodott az ajtófélfának.
Ő csak megvonta a vállát, majd olyan gyilkos szemekkel nézte. Megráztam a fejem, és visszafordultam Krisztiánhoz. Furcsállva nézett rám, gondolom leszűrte, hogy Dorina tudja, de végül nem szólt semmit.
- Ha valami baj van, hívj fel, és vigyázz rá.
- Oké, értem. nyugi, nem lesz baj.
- Nálad sose lehet tudni. – mondtam gúnyosan, mire csak lehajtotta a fejét.
- Akkor, sziasztok. majd holnap jövök. – köszönt el halkan, hallottam a hangján, hogy rosszul esett neki, amit mondtam, de engem pont nem érdekelt.
Elköszöntem Ninától, adtam neki puszit, majd megvártam, hogy elmenjenek, és becsuktam az ajtó. 

2. évad 60. fejezet

Elképedve néztem a telefon kijelzőjét, és többször is el kellett olvasnom az sms-t, mert egyszerűen nem akartam elhinni azt, amit látok. Óriási nagy csalódottságot éreztem, amilyet még soha.
Hallottam, hogy jön ki a fürdőből, ezért magam mellé dobtam a telefonját, felültem, és átkaroltam a térdemet.
- Azt hittem el fogsz aludni mire, végzek. – mosolygott rám, amikor bejött a szobába. – Mindjárt jövök. – intett, és indult volna ki, de utána szóltam.
- Ki az a Kinga? – hangom nagyon hidegen csengett, még én is meglepődtem magamon.
Krisztián hirtelen megállt, de az arcát nem láttam, mert nekem háttal volt, épp ment volna ki az ajtón.
- Nem tudom. Milyen Kinga? – kérdezett vissza, de a hangja már halkabb volt.
- Akivel együtt voltál 1 hónapja.
- Én.. nem tudom, miről beszélsz. – mondta, de közben megfordult.
- Erről beszélek!
Megfogtam a telefonját, és az ágy végébe dobtam. Megfogta, és végig olvasta az sms-t, majd sóhajtott egy hatalmasat, végül zsebre tette a telefont.
- Viki.. én.. – kezdte el, de igazából nem érdekelt a magyarázkodása, egyetlen egy dologra voltam kíváncsi.
- Lefeküdtél vele?
- Én.. ez..
- Nem! Azt kérdeztem, hogy lefeküdtél vele? Más nem érdekel. Őszintén válaszolj, és ne hazudj! Ne merj hazudni. Szóval, lefeküdtél vele?
Nem szólt semmit, összeszorította a szemeit, és lehajtotta a fejét. Ebből világossá vált számomra minden.
- Ezt nem hiszem el. – suttogtam.
- Sajnálom.. Viki.. én.. – rám nézett, és láttam a szemében, hogy bánja, hogy fél, de nem érdekelt. Annyira nem érdekelt.
- Miért hazudtál? A szemembe hazudtál! Megkérdeztem tőled, és te azt mondtad nem történt semmi senkivel. Jézusom, Krisztián.
A fejemet ráztam hitetlenkedve, nem akartam elhinni ezt. Minden annyira jó volt, erre most minden elromlik. Sírni szerettem volna, ordítani, de még sem tettem. Nem tudom, hogy hihettem el, hogy most már minden rendben lesz.
- Féltem. Sajnálom. Nem akartalak elveszíteni.
- Tényleg? – álltam fel az ágyról. – Pedig megtörtént.
El akartam mellette menni, ki ebből a szobából, de megfogta a kezem.
- Kérlek..
- Ne! – rántottam el a karom. – Ne érj hozzám, érted? Látni se bírlak. – kiáltottam rá.
Kimentem a szobából, be a vendégszobába, ahol magamra csaptam az ajtót, majd háttal neki dőltem. Gyorsan lélegeztem, nagyon rosszul voltam. Egyszerűen nem akartam elhinni ezt. Olyan, mintha nem is én lennék, mintha kívülállóként néztem volna végig ezt az egészet. Mint egy rossz álom, csak ez épp a valóság.
Annyira fájt, annyira megbántottnak, csalódottnak éreztem magam, mint még soha. Ezt még soha nem éreztem, amit most. Annyira haragszok rá. Igaza volt anyunak, tényleg nem kellett volna neki megbocsájtanom.
Végül nagy nehezen odamentem az ágyhoz, a sok hülye díszpárnát ledobáltam a földre, és csak aztán feküdtem le.
Előre tudtam, hogy aludni nem fogok sokat az éjszaka. Végig Krisztián járt az eszembe, és az a csaj. Ki lehet ő? Biztos valami gyönyörű modell, aki 100-szor szebb, mint én. Hasonló gondolatok jártak a fejembe, és akárhogyan próbáltam, nem tudtam kiverni őket belőle. Végül a könnyeimet sem tudtam tovább visszatartani, és az arcomat a párnába nyomva kezdtem el zokogni. A fájdalom, amit éreztem, szinte szétszakított belülről. Soha, senkiben nem csalódtam még ekkorát, mint Krisztiánban most. Soha, nem bántott még így meg senki.
Nem tudom, hogy mi lesz most, mi lesz ez után, de az biztos, hogy ezt már nem fogom lenyelni neki. Ezt nem!
Végül az éjszaka közepén, fogalmam sincs mikor sikerült álomba sírni magam…

Krisztián szemszög

Utána akartam menni, de végül mégsem tettem, mert tudom, hogy úgyis csak elküldene. Nem tudom, mit csináljak, nagyon tanácstalan voltam. Tudom, hogy hibáztam, óriásit méghozzá, de nem tudom visszaforgatni az időt akármennyire is szeretném. Végül lefeküdtem, de az alvással nem is próbálkoztam, úgysem hiszem, hogy menne. Annyira, de annyira hülye vagyok! Nem is értem, hogy gondolhattam, hogy nem fog kiderülni, vagy egyáltalán, hogy tehettem ezt vele? Annyira szeretem őt, és érzem, hogy el fogom veszíteni. Tudom, hogy nem fogja ezt már nekem megbocsájtani.
Semmi más nem járt a fejembe egész éjszaka, csak ő, és Norina. Olyan régóta ismerjük már egymást, és annyira megszerettem őt, hogy nem bírnám elviselni, ha elveszíteném.  „Pedig megtörtént.” Annyira fájdalmas volt ezt tőle hallani, és az, hogy a szemébe néztem, és csak csalódottságot, fájdalmat láttam benne, nekem is nagyon fájt. Óriási bűntudatom volt azért, amit tettem vele. Annyira utálom magam, rosszul vagyok saját magamtól.
Igazából az az este nem számított nekem semmit, ugyanúgy, ahogy Kinga se. Egy szórakozóhelyen találkoztunk. Először csak táncoltunk, flörtöltünk, majd felmentünk hozzá. Nagyon szép lány, de a közelébe se jön Vikinek. Rögtön az után, hogy megtörtént, megbántam, és azonnal hatalmába kerített a bűntudat, a lelkiismeret furdalás. Elmondtam neki, hogy nekem tulajdonképpen van valakim, akit szeretek, és ez egyszeri alkalom volt, ami biztos, hogy nem fog megismétlődni, majd leléptem. Nem tudtam, hogy Kinga lesz olyan értetlen, hogy írni fog nekem. Azt hittem, hogy érthetővé tettem számára, hogy nem lesz közöttünk semmi, de ezek szerint nem…
Egész este szinte alig tudtam aludni. Forgott az agyam mindenféléről. Néha fél órára sikerült elaludnom, de aztán újra felpattantak a szemeim. Rég volt már ilyen szörnyű éjszakám, és érzem, hogy az elkövetkező napok még rosszabbak lesznek…

Reggel, ahogy gondoltam, nagyon fáradtan, kialvatlanul ébredtem. Hallottam, hogy Viki már ébren van, és a konyhába zörög valamivel. Gondolom, Ninával van. Nem volt nagy bátorságom kimenni hozzá, de muszáj voltam, mégsem bújhatok el egész napra az ágyban.  Végül nagy nehezen kiszálltam az ágyból, felöltöztem, majd a fürdőbe fogat mostam és hasonlók. Persze mindezt a lehető leglassabb tempóba csináltam, de végül mégis kész lettem.
Vettem egy óriási nagy levegőt és minden bátorságomat összeszedve kimentem a konyhába. Viki éppen Ninát etette.

- Jó reggelt. – köszöntem, de igazából úgy csinált, mintha ott se lennék.
- Nina, édesem, kérlek, egyél már. – mondta neki, eléggé feszülten, mert nem akart enni, és mindig eltolta a kaját a szája elől.
Végül töltöttem magamnak kávét, leültem vele szembe, és csak néztem őt. Ideges volt, az arca nyúzott, a szemei be voltak vörösödve, kialvatlannak tűnt. Ez mind az én hibám, pedig tegnap még annyira jó kedve volt, szinte ragyogott.
Elég érdekesen indult ez a reggel, minimum azt hittem, hogy jól leordítja a fejem, vagy fogalmam sincs, de hozzám se szólt, átnézett rajtam, és ez mindennél rosszabb volt. Meg akartam szólalni, meg akartam tőle kérdezni, hogy most, hogyan tovább, de egyszerűen nem tudtam mit mondjak, hogyan kezdjek bele, és nem is Norina előtt akartam. Tudom, hogy ő még úgysem értene belőle semmit, de akkor sem.  Végül Nina mesét akart nézni, így Viki beültette a nappaliba, ő pedig bement a szobánkba átöltözni. Gyorsan felálltam és utána mentem.
- Nem akarsz valamit mondani? – kérdeztem tőle.
- Mit mondjak?
- Bármit. Ordíts, kiabálj velem, üss meg, csak kérlek, csinálj valamit, mert nem bírom ezt.
- Csalódtam benned Krisztián, érted? Óriásit. Te vagy a legnagyobb csalódás az életembe. Nem értem, hogy tehetted? Aztán pedig szemrebbenés nélkül az arcomba hazudtál. Annyi mindent megbocsájtottam már neked, annyi mindenen túlléptem, de ezen nem fogok. Nem megy. Egyszerűen rosszul vagyok tőled.

Nagyon fájtak ezek a szavak, mind, de megérdemeltem őket, és igaza van. Sokszor megbántottam már őt, sokszor okoztam neki csalódást, de mégis kaptam tőle újabb esélyt mindig, azt hiszem, hogy ezek az esélyek most már elfogytak.
-  Sajnálom Viki. Elmondhatatlanul sajnálom. Hibáztam, annyit hibáztam már, de szeretlek. Ezt tudod ugye? Bármi is lesz, ezt tudnod kell, hogy az érzéseim az irányodba semmit nem változtak.
- Ha szeretnél, akkor nem csaltál volna meg! – mondta, miközben egy könnycsepp végigszaladt az arcán.
- Sokat ittam, részeg voltam, nem gondolkoztam, és azonnal megbántam. Rögtön, utána.
- Ne fogd az alkoholra. Az nem mentség. Legalább jó volt? Élvezted?
- Hagyjuk ezt, jó? – kértem – Mi lesz most?
- Most? Még nem jöttél rá? Végeztünk! Ezt pedig add majd neki. Remélem jó az újára. – levette a gyűrűt az újáról, és a kezembe nyomta, én pedig megilletődve néztem utána, ugyanis kiment a szobából. Szólni sem volt időm, annyira meg voltam lepődve.


Na itt is van, bocsi, hogy kicsit sokáig kellett rá várni, a következő már hamarabb jön, de csak ha meglesz a 10 komi:)
Ja, és nagyon-nagyon köszi a komikat az előző részheeeez :P

2. évad 59. fejezet

Az év utolsó része! :)
Tudom, hogy a rész elég rövid lett, és nem is annyira jó, de azért remélem, hogy kapok komikat és kicsit tetszeni fog :)) 

A nap további része is hasonlóan jól telt. Miután megjött a pizza, közösen megebédeltünk, aztán tovább filmeztünk, de most már olyan filmeket választottunk ki, ami mindkettőnknek tetszett. Szívesen kimentünk volna a városba, csak úgy mászkálni, de ha kinéztünk az ablakon, rögtön elment tőle a kedvünk. Nem értem miért pont most kell esnie.
Egész nap nem tudtunk semmit csinálni, csak filmeztünk, és beszélgettünk. Régen volt már ilyen, és jó volt, jól éreztem magam vele. Sokszor megnevettetet, amikor viccesebb témáról volt szó, de komolyabb dolgokról is szó esett.
Ettől az esküvő témától például teljesen felpörögtem, de féltem, hogy anyu mit fog szólni. Igazából a döntésemen semmiképpen nem fog tudni változtatni, de nagyon rosszul fog esni, ha ezért megharagszik rám, vagy hasonlók. Tudom, hogy apuval nem lesz gond, mert ő nem egy haragtartó típus, de anyu más eset.
Már kb. a 4- filmet néztük, amikor megszólalt a telefonom. A kijelzőn Tomika neve villogott, így gyorsan felvettem. Első gondolatom rögtön az volt, hogy Ninának valami baja van.
- Igen? – szóltam bele, kicsit talán hisztérikus hangon.
- Szia. Azt akarjuk, hogy szóval Nina nem alhatna itt ma? – egyből megkönnyebbültem.
- Hát, most nem igazán, mert nincs ott semmi holmija, se a pizsamája, semmi.
- Ou, kár.
Szinte láttam magam előtt, ahogy lekonyul a szája, nevetnem kellett rajta.
- Nem baj, még alhat nálatok máskor is.
- Hm, igazad van. Akkor kb. 1 óra múlva ott vagyunk, jó?
- Jó-jó, rendben. Jöjjön Linda is.
- Oké, na cső. – köszönt el, és le is tette, mielőtt megszólalhattam volna. Szem forgatva dobtam a kanapé végébe a telefonomat.
- Mit akart? – kérdezte Krisztián.
- Azt, hogy Nina náluk alhasson ma, de mondtam, hogy nincs ott a holmija, szóval majd legközelebb.
- Aha, értem. – bólintott, és adott egy puszit az arcomra. – Amúgy arra gondoltam, hogy mi lenne, ha valamelyik nap elmennénk Sopronba. Olyan régen voltam már a szüleimnél, és Norinát is régen látták már. Benne vagy?
- Aha, benne. Mikor? – néztem rá érdeklődve.
- Azt nem tudom még. Valamelyik nap, amikor ráérek. Majd megkérdezem Orsit.
- Oké. – bólintottam.
Tök jó, hogy megyünk majd Sopronba, mert nagyon rég találkoztam már a szüleivel és a tesóival. Jó lesz, érzem.

Egy óra múlva aztán meg is érkeztek Tomikaék, de Norina kicsit nyűgös volt.
- Nina nem aludt valami sokat a délután, szóval azért ilyen. – magyarázta Linda, miközben a szobájába mentünk, a srácok pedig a nappaliba maradtak.
- Aha, értem. Akkor fürdés, és alvás. Egyébként jól viselkedett?
- Persze, semmi gond nem volt vele. Egy kisangyal. – mosolyodott el Linda. – Ráadásul Tomika annyira aranyosan bánik vele. Ha látnád őket. Nagyon aranyosak, és annyira jól bánik vele. – hadarta, és az alsó ajkába harapott.
- Mi az, csak nem szeretnétek kisbabát? – néztem rá furán.
- Ah, nem. – rázta a fejét. – Nem hiszem, hogy fel lennénk arra készülve.
- Dehogyisnem. Szerinted én fel voltam 19 évesen? – néztem rá kérdőn, de választ nem vártam. – Aztán amikor megszületett Norina, már teljesen más volt. Az elején még féltem, hogy valamit elrontok, de anyu sokat segített, és aztán már magadtól is tudni fogod.
- Igazad van, de akkor is. Tomikát furcsa lenne elképzelni apának, hiszen még ő is egy gyerek. – nevetett.
- Az biztos. – értettem egyet.
- Na és nektek, hogy telt a napotok? – kérdezte kuncogva.
- jól, csak zavart az időjárás. Filmeztünk, beszélgettünk, jó volt. Mint régen.
- Csak beszélgettetek? – húzta fel a szemöldökét.
- Nem feküdtünk le, ha arra vagy kíváncsi. Valahogy nem megy még. Ez egy furcsa dolog, nem igazán tudom elmagyarázni. Érted?
- Aha, vagyis azt hiszem. – bólintott. – Nem baj, megérdemli.
- Szerintem is. – nevettem. – Ja, és képzeld. Elkezdi, hogy házasodjunk össze.
- Mi? Ezt most nem értem. – ráncolta a szemöldökét.
Elmondtam neki, hogy miket mondott Krisztián, és teljesen fellelkesült az ötletre. Rögtön elkezdte tervezni az egészet, de aztán sikeresen leállítottam, hogy ne szaladjunk annyira előre. Végül együtt fürdettük meg Norinát, igazán mókás volt, mert Nina össze-vissza fröcskölt minket a vízzel. Az egész fürdőszoba úszott, és mi is vizesek lettünk kicsit.
Miután a fürdés meg volt, Linda lement a fiúkhoz, hogy el tudjam altatni Norinát, szerencsére hamar sikerült is, így én is csatlakoztam a többiekhez.
Sajnos nem maradtak sokáig, de azért örültem, hogy arra a kis időre itt voltak. Jó hangulatba telt el az egész este. Miután elmentek, felmentünk a szobánkba, mert mi is eléggé fáradtak voltunk.
először én mentem zuhanyozni, és szívesen álltam volna a zuhany alatt sokáig, de nem akartam, hogy Krisztián esetleg bealudjon, így fél óra alatt végeztem is.
Befeküdtem az ágyba, és csak vártam, hogy Krisztián is végezzen. Már majdnem elaludtam, amikor jelzett a telefonja, hogy sms-e érkezett. Eszembe sem volt megnézni, de amikor láttam, hogy valami Kinga a feladó, kicsit elbizonytalanodtam. Nem tudom, ki lehet az. Visszatettem az éjjeliszekrényre a telefont, hogy nem nézem meg, de végül mégis érte nyúltam, és megnyitottam az üzenetet. Lehet jobban tettem volna, ha hagyom az egészet..